iráni diákok

Kitoloncolhatnak egy egyetemistát olyasmi miatt, amire nincs is bizonyíték?

Senki sem bizonyította, hogy az iráni N. tényleg megszegte a karanténszabályokat, mégis kiutasították az országból. Bíróságon támadta meg a döntést.

Szurovecz Illés
jog

A Semmelweis Egyetem kitüntette a háziorvost, aki diagnosztizálta az első, koronavírusos iráni hallgatót

Az egyetem szerint Palkó Juditnak hála „a korai diagnózissal az egyetem és tágabb értelemben Magyarország is időben kezdhette meg a járvány elleni védekezést, így hazánk lépéselőnybe került”.

Herczeg Márk
Egészségügy

A magyar állam minden bizonyíték és védekezési lehetőség nélkül tönkretette egy diák életét

Az iráni diáklány kilenc éve élt Magyarországon, magyar barátai voltak, sok millió forintot áldozott a tanulmányaira. Most ketté törték a pályáját, kiutasították az egész EU-ból, hogy példát statuáljanak. A Partizán dolgozta fel a történetét.

Ács Dániel
jog

Elutasította a kiutasított iráni diákok fellebbezését a bíróság

A járványügyi szabályok megsértésével vádolt diákok kiutasítása elvben végrehajthatóvá vált.

Neuberger Eszter
jog

Így lettek barátokból a koronavírus bűnösei az irániak

Nagy pénzeket várt Magyarország a szankciók alól szabaduló Irántól, a kormány ösztöndíjakkal, tartózkodási engedélyekkel is próbálta megolajozni a kapcsolatokat. Majd a világpolitika és a koronavírus mindent megváltoztatott.

Panyi Szabolcs
direkt36

A propaganda ott tart, mintha a koronavírus nálunk csak a rendetlenkedő iráni diákok miatt lenne probléma

Nem győzik hangsúlyozni, hogy a betegek kétharmada iráni, mintha ez a házibetegségük lenne. Úgy nem nehéz, ha a hatóságok kevés koronavírus-tesztet végeznek.

Haszán Zoltán
Egészségügy