isis

Van az a kétharmados törvény, amit nem mer a Fidesz átvinni

Az ISIS elleni küzdelmet sajnos nem támogatja az ellenzék, ezért a tárgyalások megrekedtek, hiszen a kormánypártoknak nincs meg a kétharmados többségük. Ezt mondta Rogán Antal Fidesz-frakcióvezető.

Herczeg Márk
Terrorizmus

Most a Twitter alapítóját fenyegeti halállal az Iszlám Állam

A terrorszervezet szerint médiaháború zajlik a világban.

Horváth Bence
külföld

Offenzívát indított az IS ellen az iraki hadsereg

Síita milíciákkal együtt harcolnak a szunnita dzsihádisták ellen Bagdadtól északra.

Király András
külföld

A német belügyminisztérium merényletektől tart

Brémában terrorellenes akciót is végrehajtottak. A gyanú szerint egy libanoni származású helyi lakos géppisztolyokat szerzett be, hogy azokat továbbadja. Nem találtak nála fegyvereket, de nem nyugodtak meg.

Herczeg Márk
Terrorizmus

60 brit nő csatlakozott az IS-hez

Herczeg Márk
Terrorizmus

A Nemzetközi Büntetőbírósághoz fordul az UNESCO a moszuli műtárgyrombolás miatt

Azért ennél lehetnek gyorsabb és hatékonyabb eszközök is az iszlamisták ellen.

Markó Ferkó
külföld

Azonosítoták a lefejezésekel büszkélkedő ISIS-est

Brit állampolgár, Nyugat-Londonban élt, informatikából diplomázott Nagy-Britanniában.

Sarkadi Zsolt
külföld

AZ ISIS büszkén mutogatja, hogyan pusztít el felbecsülhetetlen értékű műkincseket

A terroristák 3000 éves asszír műkincseket vertek szét Moszulban.

Sarkadi Zsolt
külföld

Az ISIS jobban fizeti az orvosait, mint a magyar állam

A terrorszervezet szinte virágzik Szíriában, köszönhetően annak, hogy Aszad elnök egyelőre nem tervez leszámolni velük, inkább a többi szíriai ellenzéki erőt verné szét, miközben hülyíti a nemzetközi közvéleményt.

Sarkadi Zsolt
külföld

Több ezer könyvritkaságot égetett el az Iszlám Állam

A moszuli könyvtárat forgatták fel a terroristák. Máglyát is raktak a könyvekből.

Horváth Bence
külföld

Aszír keresztényeket rabolt el az IS

Király András
külföld

Szijjártó Péter a kurdisztáni magyar misszióért lobbizott napirend előtt

Az IS ellen harcolókat kiképző bázisokat védhetnék magyar katonák Irakban, ha a parlament hozzájárul.

Király András
politika

Pont a brutális erőszak szimpatikus a dzsihádistákhoz utazó nyugati lányoknak

Egy bizarr tanulmányról ír a Guardian, amiben Szíriába és Irakba utazó nyugati fiatal lányok Facebook és Twitter profiljait tanulmányozták. Szeretik nézni a lefejezéseket.

erdelyip
életmód

40 embert égettek el a dzsihádisták

erdelyip
háború

Az ISIS nem kíméli a nyugati civilizáció alapjait sem :-(

Azt már szinte megszoktuk, hogy a középkori kalifátus felépítésén fáradozó terroristacsoport emberek tömegeit fejezi és gyújtja fel, de most már a rockandrollt sem kímélik.

Bede Márton
külföld