Az Iszlám Állam helyi csoportjához többnyire azok csatlakoznak, akiknek a tálibok is túl puhák.
A német kancellár szerint Kína több területen vetélytárs, de sok más területet érintően szövetséges.
Az elmúlt húsz évben világszerte több mint háromszázezren vesztették életüket terrortámadásban. Ez idő alatt az EU tagállamaiban összesen 901 halottja volt a terrornak, nagy részük tíz nagyszabású terrorakcióban vesztette életét.
A Save The Children munkatársainak rettenetes történeteket meséltek az otthonaikból elűzött anyák.
A fiatal nő 15 évesen szökött Szíriába, hogy "ISIS-feleség" legyen.
Játékfilm készült Mosul 2017-es ostromának egy igaz történetéből. Feszült, nyomasztó, szomorú, vérrel, halállal, kínnal teli jelenetek sorozata – ilyen volt az Iszlám Állam elleni küzdelem.
Lefejezett egy imámot, az osztagával pedig nőket és gyerekeket is gyilkolt.
Korábban azt mondták, legalább egy további elkövető elmenekült.
Eddig a kérdés sem merült fel, most viszont egy kanadai férfi a fél világot és még a New York Timest is megvezethette. Azt állította, hogy embereket végzett ki az ISIS tagjaként, de lehet, csak kitalálta az egészet.
Egy nagyon veszélyes és erőszakos egyiptomi az, aki éveket töltött a szíriai-iraki konfliktusövezetben az ISIS harcosaként.
A vírust Allah küldte a terrorszervezet szerint.
Két hírszerző ügynökség is megerősítette, hogy az iraki türkmén származású Amir Mohammed Abdul Rahman al-Mawli al-Salbi az ISIS új vezetője.
Az ISIS elleni nemzetközi koalíció közben felfüggesztette a tevékenységét.
Azt nem tudni, hány emberről van szó.
A török elnöknek nem tetszik az ötlet, hogy az EU szankciókkal sújtaná Törökországot a ciprusi próbafúrások miatt.