A moszuli könyvtárat forgatták fel a terroristák. Máglyát is raktak a könyvekből.
Most először mérték ezt, idáig a többség beavatkozás-ellenes volt. Az IS barbár videói fordíthattak a trenden.
Az IS lehetséges támadása egy dolog, de a rómaiak posztja szerint úgyis dugót, szemetet és sztrájkoló tömegközlekedést találnának csak ott a terroristák.
Hatan utaztak volna Szíriába, hogy csatlakozzanak az Iszlám Államhoz, de a Damaszkusz nevű akcióban elfogták őket.
Iraki tömegsírokból kerültek elő holttestek, melyekből kivágtak szerveket.
Válaszul a 21 kopt lefejezéséért.
Mullah Abdul Rauf korábban tálib parancsnok volt, nemrég állt át az Iszlám Államhoz.
Bakivideó járja be az internetet, az ISIS bakivideója.
Lefordították angolra az útmutatót, hogy hogyan kell viselkednie egy nőnek a terrroszervezet által megszállt területeken. Házasság kilenc éves kortól lehetséges, tanulni meg kötni érdemes.
A radikálisok kedvelt lakhelyét, Gornja Maocát már egy évtizede figyeli a rendőrség.
Az Iszlám Állam harcosainak mondták magukat, néhány áldozatukat lefejezték.
Elkapták az ISIS vezetőjének volt feleségét és egyik lányát, így kiderült egy csomó érdekes részlet.
Az iraki dzsihadista foglyot cserélték volna el a jordániai pilótára, akinek meggyilkolásáról kedden tett közzé videófelvételt az IS.