Az 50 oldalas könyv címe Hidzsra az Iszlám Államhoz, és olyan, mintha debileknek írták volna.
Egy olyan kalifátustérkép alapján, amivel már tavaly óta tele van az internet.
Számos külföldi politikus és államfő is Tunéziába látogatott vasárnap.
A jemeni háborúban egymásnak estek azok is, akik néhány ezer kilométerrel arrébb szövetségesek. Aztán még arrébb megint ellenségek. Most látszik igazán, hogy mennyire hülye hely lett a Közel-Kelet. Ha ez csak egy társasjáték lenne, most kellene felborítani az asztalt.
Nehéz napokat élnek át az utóbbi hónapok sztárterroristái. A korábban verhetetlennek tűnő ISIS egy ideje visszaszorulóban van, most pedig már több fronton is támadják őket a kurdok, az iraki hadsereg és a nyugati szövetségesek vadászgépei.
Most Szaddam Husszein tikríti sírját tették a földdel egyenlővé. Mondjuk ezért lehet, hogy nem akkora kár, mint a moszuli múzeumért.
Pedig a Khelafabook hatalmas fogás lehetne a nyugati titkosszolgálatok számára.
Szijjártó Péter szerint "mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a száz-százötven magyar katona részvételételéről szóló döntés a leggyorsabban megszülessen."
Videójuk több eleme kifejezetten emlékeztet az Iszlám Állam propagandaanyagaira.
A terrorszervezet szerint médiaháború zajlik a világban.
Azért ennél lehetnek gyorsabb és hatékonyabb eszközök is az iszlamisták ellen.
A kazah és üzbég férfiak terrortámadásokra is készülhettek.