Két éve megállapodtak, hogy 2500 forintért szexelnek. A nő 5000-t kért, de a férfinál nem volt annyi. Előkerült egy telefon, mire az ijedt férfi az öthónapos terhes nő mellébe szúrta a bicskáját. Most 10 évet kapott jogerősen.
Egyesek ilyenkor jönnek a karmával.
150 órát kapott a bíróságtól, amiért egy magatartási és tanulmányi problémákkal küzdő nyolcadikos fiút pofán vágott, és kétszer megrúgott.
Ezért három évet kapott a volt martfűi önkormányzati dolgozó.
Első fokon négy év nyolc hónapot kapott.
A fiai 4-4 évet. Sikkasztásért. De több mint 800 ember megöletéséért halálra is ítélhetik.
Másodfokon még börtönre ítélték Újbuda volt szocialista polgármesterét egy ingatanügy miatt, felfüggesztett kapott alpolgármestere. A Kúria szerint azonban nem történt bűncselekmény.
Az 56 utáni megtorlás miatt öt év hat hónapot kapott a volt belügyminiszter első fokon.
Korábban is elítélték már ilyesmiért a visszaeső, magamutogatásban szenvedő férfit, aki tavaly februárban a Zsolnay-negyedben is rárántott. A gyógyszer sem segít rajta.
A bíróság emellett pszichiátriai kezelésre küldte.