ítélet

Az úszószövetség és a bizottság is kiállt Kiss László mellett

Egységesen úgy döntöttek, hogy a szövetségi kapitánynak változatlanul bizalmat adnak.

Herczeg Márk
sport

Az ügyészség már nem akar enyhébb büntetést a vácszentlászlói borosgazdának

7 év börtönre ítélték tavaly a férfit, aki fagyállót öntött a borába, mert azt folyamatosan lopták. Az ügyészség példátlan módon eddig enyhíteni akart ezen, de már inkább súlyosbítana.

Sarkadi Zsolt
bűnügy

Roháčot életfogytiglanra, Portikot 13 év fegyházra ítélték

Ítéletet hirdettek a perben, amiben tárgyalták a 90-es évek összes fontos maffialeszámolását, az Aranykéz utcai robbantásról kezdve Prisztás és Cinóber megölésén át a Fenyő-gyilkosságig.

Sarkadi Zsolt
bűnügy

Felmentették a rendőröket, akik a vád szerint megtámadtak egy arab sakkvezetőt

Szaúd Mohamed Al-Marzúki sakkozó szerint a földre rántották, majd testét és fejét ököllel ütni, és rugdosni kezdték. A bíró szerint nem lehet megállapítani, hogy bármilyen módon bántalmazták volna.

Herczeg Márk
bűnügy

Az orosz bíróság 22 évre ítélte az ukrán pilótát

Nagyija Szavcsenko ügyvédei előre közölték, hogy az ítélet ellen nem fognak fellebbezni.

Herczeg Márk
háború

Egy hét alatt 153 ítéletet hozott tiltott határátlépések ügyében a Szegedi Járásbíróság

Két vádlottat letöltendő, hármat felfüggesztett börtönre ítéltek.

Herczeg Márk
bűnügy

Korrupcióért 19 év 4 hónap börtönre ítélték Marcelo Odebrechtet

Herczeg Márk
bűnügy

25 évet kapott a férfi, aki 33 ezer forintot rabolt egy kaposvári trafikból, majd halála szurkálta a fiatal eladónőt

Herczeg Márk
bűnügy

1,5 év felfüggesztett börtönt kapott a két férfi, akik meleg brazil diákokat rugdostak, és köptek le

Miután angolul kezdték el őket kérdezgetni, hogy voltak-e már nővel.

Herczeg Márk
bűnügy

Lehet szélsőjobboldalinak nevezni a Jobbikot

Hiába perelt a párt, a bíróság az ATV-nek adott igazat, hogy a radikális párt szélsőjobboldalisága nem vélemény, hanem tény.

Herczeg Márk
Média

Egy terhes ausztrál nő 20 év után először látta az apját, aki erre megerőszakolta

Vagy legalábbis lefeküdt vele. A férfi 4 évet kapott vérfertőzésért.

Herczeg Márk
bűnügy

Nyolcvan óra közérdekű munkára ítélték a petrezselyemmel támadó nőt

Olcsón meguszta, rádobhattak volna egy 16 tonnás súlyt is.

Király András
bűnügy

14 hónap börtönre ítéltek egy korrupt kormánytisztviselőt

Ilyen sincs mindennap. Becsüljük meg a pillanatot.

Herczeg Márk
bűnügy

A bikram jóga feltalálójának 924 ezer dollárt kell fizetnie egy kirúgott ügyvédnek, aki nyomozott a szexuális zaklatási ügyeiben

A férfit 6 nő vádolta meg.

Herczeg Márk
bűnügy

Senkinek nem kell börtönbe mennie a Hagyó-ügyben

Hagyó Miklós két évet kapott, de négy évre felfüggesztették. A többi vádlottnak sem kell már rács mögé mennie. Közel 6 év után ítélet született a Hagyó-perben. A sosem látott botrány a politikai elit korruptságának szimbóluma lett. Csakhogy a hatóságok addig ügyködtek, hogy a vád a végére nagyon meggyengült.

Herczeg Márk
POLITIKA