A képviselőt megszondáztatták, az eredmény pozitív lett.
A 30 éves férfi többször is megsértette a KRESZ-t, a forgalommal szemben haladva vagy hirtelen sávváltásokkal próbált elmenekülni a rendőrök elől.
Korábban már hatszor tiltották el a közúti járművezetéstől, úgyhogy az ügyészség most inkább le is tartóztatná.
Nem lehet már visszaforgatni az idő kerekét.
A XXII. kerületi önkormányzati képviselőt még nem hallgatták ki és nem gyanúsították meg, de a párt fegyelmi eljárást indított ellene.
A bíróság első fokon kevesebb mint 2 év börtönre ítélte a száguldozót, aki maradandó károsodást okozott a motorosnak, az ügyészség viszont súlyosabb büntetést akar.
Az esetben senki sem sérült meg, de a 2-es villamos egy ideig nem közlekedett szombat este a belvárosi szakaszon.
Két büntető- és egy szabálysértési eljárást indítottak ellene.
Az ügyészség vádalkut ajánlott neki, 35 évet kaphatott volna. Így most bíróság elé kerül az ügye.
A járművezetéstől is eltiltották.
Részegen vezetett. Az énekest huszonöt óra közmunkára és ötszáz dollárra ítélték, jogosítványát egy időre felfüggesztik.
Másodjára már jogosítványa sem volt.
A püspökladányi férfit lakossági bejelentés alapján kapták el, most született jogerős ítélet az ügyében.
A 43 éves Timberlake éppen világ körüli turnéra indult volna, de letartóztatták.
Szépen, precízen, jogosítvány nélkül.