Van, aki nem tanul a hibáiból.
Hajnalban kapták el Ausztriában.
A kacsázó teherautót vasárnap hajnalban vették észre a rendőrök az M1-esen.
A Nissan nem állt meg jó ideig, a sofőr végül 93 büntetőpontot szedett össze.
Egy 21 éves kocsolai srác nem sok okos döntést hozott az éjjel.
A két hódmezővásárhelyi felváltva vezetett részegen, majd jogosítvány nélkül, és még mindig részegen. Négyszer igazoltatták őket.
A Nógrád megyei férfit csak egy defekt tudta megállítani.
A felesége hívta rá a rendőröket.
Nekiment egy villanyoszlopnak, egy fának és egy parkoló autónak.
Azzal védekezett, hogy vacsorára megivott pár deci bort, ami Horvátországban engedélyezett.
Az autó vezetője részeg lehetett. Egy 29 éves férfi a helyszínen meghalt, egy 26 éves nő pedig megsérült.
Proszit.
254 így el is veszítette a jogosítványát.
Az ittas vezetésért elítélt, majd szabadult milliárdos állítólag egy szusibárban dolgozik Kassán.
Nem kellett volna, így már három dolog miatt nyomoznak ellene.