A férfi legalább hét autóból lopott üzemanyagot.
A két férfi nem kötötte be magát, egyikük a helyszínen meghalt.
Plusz a kábítószerfogyasztás gyanúja is felmerült.
Megszondáztatták, egyelőre nem kapott új jogosítványt.
Benjamin Pavardnak 0,8 ezrelék felett volt a véralkoholszintje, amikor a közelmúltban ellenőrizték.
Azután határozta el magát, hogy 0,8 ezrelékes véralkoholszintet állapítottak meg nála, és mivel a kocsija sem volt forgalomban, bűnvádi eljárást indítottak ellene az őrsön.
Megállás nélkül hajtott tovább a motorháztető alá szorult robogóval.
A vétkes sofőrnek csak ennyi volt a válasza, amikor arról kérdezték, miért hagyta el a baleset helyszínét.
A 44 éves embercsempészt a rendőrök előállították.
Az öt napból négyet már leült, az utolsót 8 órás közösségi munkával válthatja ki.
Szerencsére egy másik autót sem talált el.
Ivott és drogozott is, nem volt érvényes jogosítványa, autójában pedig rajta kívül hárman ültek.
Két bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják, miután 2021-ben Pomáz és Pilisszentkereszt között nekiment egy szembejövő autónak, majd fának ütközött.
Végül egy bokor alá kuporodva találtak rá a Hajógyári-szigeten.
A kiérkező rendőrök még gúnyolódtak is a rettentően berúgott férfin, amíg le nem esett nekik, hogy ki fekszik ott.