Több mint százan gyűltek össze a Fővárosi Nyomozó Főügyészség épülete előtt, Iványi Gábor beszédet mondott.
Adós büntet adóst.
A Wesley diákjai és a szüleik Sára Botondnak akarják átadni a petíciójukat, kint Iványi Gábor, Erdős Virág és noÁr beszél.
Köztartozásokra hivatkoznak.
A gyerekek érdekeire hivatkozva. A fővárosi kormányhivatal három nappal az iskolakezdés előtt vonta meg Iványiék iskoláinak és óvodájának működési engedélyeit NAV-tartozások miatt. Az intézményekbe főleg hátrányos helyzetű és fogyatékossággal élő gyerekek járnak.
„Semmi nem számít nekik. A dolog hihetetlen mértékben felelőtlen, 200-250 gyermeket érint” - reagált a lelkész.
Azután indítottak gyűjtést, hogy a NAV inkasszálta az egyesületet működtető Magyar Evangéliumi Testvérközösség bankszámláit.
Miután a NAV inkasszózta a számlákat, megérkezett a kormányhivatal is.
Akár letöltendő börtönbüntetést is kaphat.
A lelkész most még a NAV-ban bízik, azaz abban, hogy az adóhatóság hajlandó tárgyalni a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetésével.
Szerintük a Magyar Evangéliumi Testvérközösség intézményeinek ellehetetlenüléséért maga az egyház felel.
Gyűjtésbe kezdtek, hogy a szegényeket segítő intézményeik tovább működhessenek.
A migrációról, a genderről és a háborúról szólt az „élénk” beszélgetés.
Alaptalannak tartja a gyanúsítást, nem tett vallomást.
Az egyház további hét munkatársát pedig tanúként.