Sok benne az arzén.
Van, ahol még fürdéshez se ajánlják.
A férgek szerinte a víztározók szellőzőrendszerének korrodálódott fedőelemei, nem pedig a szabálytalan lakossági rákötések miatt jelentek meg.
Monoron és Monorerdőn is újra tiszta a víz.
Jelenleg azonban már fogyasztásra alkalmas.
Azután közölték ezt, hogy két pilisi víztározóban is találtak férgeket.
A vízügyi cégnek napi 3 liter/fő vizet kell a lakosság számára biztosítania, amíg újra megfelelő minőségű lesz a víz.
A szolgáltató szerint lokális a probléma, a polgármester szerint nem.
Tavalyelőtt még a lakosok 99,7 százalékának volt elérhető a közüzemi ivóvízellátás, tavaly már 95,5 százaléknak. A Népegészségügyi Központ szerint a 400 ezres csökkenés ellenére „jelentős változás nem történt”.
Tiszta (debreceni) vizet öntene a pohárba.
Lázár Úr! Hogy lesz így Debrecenből a magyar Hamburg?
Az ágazatban dolgozók átlagéletkora 50 körüli, utánpótlás nincs.
Lajtos kocsiról látják el a települést, ahol növényvédőszer került az ivóvízbe.
A 2013-as rezsicsökkentés óta nem változtak a vízdíjak, 1 liter ivóvíz 22 fillér. Már ha valaki emlékszik még a fillérre.
Napközben pedig már eddig sem lehetett ivóvízzel kocsit mosni vagy locsolni.