Evakuálták a Reykjanes-félszigeten fekvő Grindavík lakosait.
Az Egyesült Államoké nincs közöttük.
A rendkívüli adottságokkal rendelkező országban a NASA gyakorolta a Holdra szállást, most pedig a Mars expedícióra treníroznak. Az alig 400 ezres szigetet évi 1,7-2 millió turista lepi el, de egy izlandinak könnyű kikerülni a túlturizmust.
„Ez nem a személyes véleményem, ez egy valószínűsíthető forgatókönyv” – mondta az izlandi író a Magyar Hangnak.
Feltúrta egy idős nő szemetesét.
I.I.B. Víkben élt és dolgozott.
Két ember eltűnt az izlandi gleccseren történt balesetben, egy embert kórházban ápolnak.
Óriási a kereslet, bár van, aki vitatja, hogy csak a TikTokon terjedő recept lenne ezért a felelős.
De a rukkolás-királyhomárosért ennél is mélyebben zsebbe kell nyúlni.
A természetvédők „kiábrándító” és „veszélyes” lépésnek tartják, hogy a tavalyi korlátozás után engedélyezik az uszonyos bálnák szigonyozását.
Ez már az ötödik alkalom kevesebb mint egy év alatt.
Nem sikerült összegyűjtenie kellő számú aláírást.
Izland ma élő lakosságának a fele szemtanúja lesz annak, ahogy 2050-re a 700 ezer éves gleccser elolvad.
A vulkáni hasadék körülbelül 2,9 kilométer hosszú volt.
Korábban egy várost már kiürítettek a december óta tartó intenzívebb lávaáramlások miatt.