Két ember sérült meg súlyosan.
Eközben a palesztinok hónapok óta a legnagyobb rakétatámadást mérték Izraelre.
Az izraeli hadsereg szerint az egészségügyi központ a Hamász vezetőinek egyik bázisa volt.
A miniszterelnök szerint a terrorcselekményt nem lehet sem valamely vallásnak, sem valamely nemzetnek tulajdonítani.
Egy rendőrt megsebesített.
Az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője szerint napról napra nő az esélye annak, hogy a gázai-izraeli háború nem áll meg a libanoni határnál. Izraelben hamarosan döntés születhet egy Hezbollah elleni totális háborúról.
A férfit egy rajtaütés során lőtték meg, majd mikor a család mentőt akart hívni, a katonák elvitték a sebesültet.
A tüntetők közül többen attól tartanak, hogy ha elhúzódik a háború, kevesebb eséllyel szabadítják ki a túszokat.
Israel Katz szerint „egy totális háborúban a Hezbollah megsemmisül, Libanon pedig súlyos vereséget szenved”.
Az izraeli miniszterelnök azután került nehéz helyzetbe, hogy lemondott a védelmi minisztere.
Egyre nagyobb a feszültség a kormány és a hadsereg között.
Az izraeli hadsereg kedden megölte az Irán által támogatott síita terrorszervezet egyik vezetőjét, a Hezbollah szerdán, majd csütörtökön is „válaszcsapást” indított.
Ezzel a feltétellel fogadnák el Joe Biden tűzszüneti javaslatát.
Az amerikai külügyminiszter Egyiptomba, Izraelbe, Jordániába és Katarba is elutazik, hogy sürgesse a tűzszünetet.
A harminchat éves Abdallah al-Dzsamál szabadúszó újságíróként egyszer az al-Dzsazírára is publikált, de a katari székhelyű lap elhatárolódott tőle.