Izrael

Az iráni ajatollah szerint a tüntetők vandálok, akik Trump kedvében akarnak járni

Ali Hamenei szerint az amerikai elnök szítja a rombolást és a tüntetést.

Bódog Bálint
külföld

Míg a világ Venezuelára figyel, Iránban durvulnak a tömegtüntetések a csapdába került rezsim ellen

A december végén kezdődött iráni tiltakozásokban egyre több tüntető veszti életét. Míg Donald Trump már beavatkozással fenyeget, és az izraeliek is újabb támadást fontolgatnak, egyre inkább az a kérdés, hogy a mostani helyzetből ki tud-e valahogyan evickélni az iráni rezsim.

Takács Lili
külföld

Addig retusáltatta képeit az izraeli miniszterelnök felesége, hogy a kormány fotósai már nem adták a nevüket a fotókhoz

Így Szara Netanjahut tüntették fel fotósként.

Molnár Kristóf
ÉLET

Moszkvába menekülne az iráni ajatollah, ha összeomlik a rendszer

A brit hírszerzés szerint a szíriai diktátor után Ali Hámenei is Putyinnál keresne menedéket, vinné a pereputtyát és a százmilliárd dolláros vagyonát is.

Kolozsi Ádám
külföld

Izrael máris antiszemitizmussal vádolja New York új polgármesterét

Amiért visszavonta elődje antiszemitizmus definícióját.

Fődi Kitti
külföld

Az izraeli hírszerzés ügynökei is ott vannak az iráni tüntetők között

A Moszad támogatja a gazdasági helyzet miatt tüntető irániakat.

Fődi Kitti
külföld

Trump figyelme már a közel-keleti kérdésekre irányul, és Netanjahuval találkozik

Az amerikai elnök vasárnap még az orosz-ukrán békejavaslattal foglalkozott, most megint Gázáról tárgyal.

Inkei Bence
külföld

Az iráni elnök szerint az Egyesült Államok, Izrael és európai országok „totális háborút” folytatnak hazája ellen

Ez a totális háború pedig az iraki–iráni háborúnál is szörnyűbb az elnök szerint.

Takács Lili
külföld

Kilenc palesztint tartóztattak le Olaszországban a Hamász finanszírozása miatt

A letartóztatottak között van az Olaszországi Palesztin Szövetség elnöke is. Az olasz hatóságok szerint több mint hétmillió euró jutott el így a Hamászhoz.

Takács Lili
külföld

Erre figyel a világ 2026-ban

2025-ben ha nem is lett teljesen vége, de az 1945 után kialakult nemzetközi rendszer alapjaiban megváltozott. A világ 2026-ban nem fog visszazökkenni a korábbi kerékvágásba, viszont egyre egyértelműbb jeleit láthatjuk majd annak, hogy a távolabbi jövőben mi vár ránk. Ukrajnától Venezueláig és Tajvantól Washingtonig.

Bede Márton
külföld

Utolérték Izraelben a nagy ukrán korrupciós botrány kulcsfiguráját, azt mondja, csúnya médiakampány zajlik ellene

Timur Mindics, az ukrán elnök volt üzlettársa semmiben sem hibás, amivel vádolják, annak a 90 százaléka koholmány szerinte.

Bódog Bálint
külföld

Franciaország, Németország és más országok felszólították Izraelt, hogy hagyjon fel a telepek bővítésével Ciszjordániában

Tizennégy ország a közös közleményében a nemzetközi jog megsértésének nevezte, hogy Izrael jóváhagyta 19 ciszjordániai telep létesítését.

Benics Márk
külföld

Lezárta a rendőrség Bob Vylan ügyét, aki a Glastonbury fesztiválon skandáltatott Izrael-ellenes rigmusokat

Nem lesznek további intézkedések, mert nem volt elegendő bizonyíték.

Fődi Kitti
külföld

Izrael 19 új telep létesítését hagyta jóvá a megszállt Ciszjordániában

A megszállt Ciszjordániában lévő izraeli telepeket a nemzetközi jog illegálisnak tekinti.

Takács Lili
külföld

Visszaadja a díját az Eurovíziós Dalfesztivál tavalyi győztese, így tiltakozik Izrael részvétele miatt

Egyre nő a bojkottáló országok száma is.

Diószegi-Horváth Nóra
tévé