Az izraeliek szigorú beutazási korlátozásokkal próbálják lassítani az omikron terjedését.
Minden érkező karanténba kerül Izraelben, próbálják kiszűrni az új variánst.
Az emírségek részéről egyelőre nem tettek bejelentést az izraeli kormányfő látogatásáról.
A volt amerikai elnök egy interjúban azt mondta: „Azt hittem, hogy a palesztinok reménytelenek, és az izraeliek mindent megtesznek a béke és a megállapodás érdekében. Rájöttem, hogy ez nem igaz.”
Úgy gondolják, instabil és antidemokratikus kezekbe kerülne Izrael műholdas kommunikációja.
Persze főleg a dollár és a sékel árfolyamingása felel ezért, az Economist ugyanis dollárban számol.
Közben Hollandiában életbe léptek a szigorítások, korábban zárnak a boltok.
Nir Hefetz éveken át Netanjahu bizalmasa volt, de vádalkut kötött az ügyészséggel.
Sikátorban lövöldözött, lelőtték
A két arab állam most gyakorlatozik először együtt Izraellel, tavalyig el sem ismerték a zsidó állam létezését.
Erős a gyanú, hogy a megfigyelésükhöz köze van az izraeli kormánynak, de nincs rá bizonyíték.
Maratoni hosszúságú volt az ülés.
Működése ellentétes az USA külpolitikai érdekeivel.
Jair Lapid izraeli külügyminiszter is sürgős megbeszélést rendelt el a minisztériumban, hogy megtalálják az aukció leállításának módját.
Zsidó szervezetek sora tiltakozik és kéri a kormányt, hogy akadályozza meg az aukciót.