Korábban azt állították, hogy palesztin golyó végzett Sirín Abu Aklával, az Al-Dzsazíra újságírójával.
Izraelben, ahol így az ország történetében először az oktatási tárcának magasabb költségvetési források állnak majd rendelkezésére, mint a védelmi tárcának.
Az oroszok már a Közel-Keletről hozzák a vasat az ukránok ellen.
„Mahmúd Abbász német földön azzal vádolta Izraelt, hogy »50 holokausztot« követett el. Ez nem csak erkölcsi szégyen, hanem szörnyű hazugság is” – közölte Jaír Lapíd izraeli miniszterelnök.
A német kormányszóvivő a palesztin vezető válasza után bejelentette, hogy véget ért a berlini sajtótájékoztató, Olaf Scholz így nem reagált azonnal a vendége kijelentésére.
A közösség 165 ezer tagjából már több mint 20 ezer hagyta el az országot Ukrajna inváziója óta.
Egy férfi és egy gyermeket váró nő súlyosan megsérült.
Izrael pénteken indította meg Hajnalhasadás nevű hadműveletét a Gázai övezet iszlamista szervezetei ellen.
Összesen 32 palesztin halt meg, köztük gyerekek és civilek. Az izraeliek szerint többük halálát a palesztinok saját, eltévedt rakétája okozta.
Tizennégyen meghaltak, legalább százan megsebesültek
Röviddel azután, hogy az izraeli erők kilőtték egy palesztin militáns szervezet parancsnokát.
Izrael a támadást egy Palesztin fegyveres szervezet fenyegetésére indította.
Ezt a lépést előírja a kormánynak egy 2018-as törvény, ami nem biztosít mérlegelési jogot.
A villa két tulajdonosát gondatlansággal gyanúsítja a rendőrség.
Az Izraelben tartózkodó, onnan Szaúd-Arábiába továbbutazni készülő Joe Biden amerikai elnök is üdvözölte a döntést.