A megbeszélésen részt vesz Kamala Harris alelnök is, aki lemondta a kampányprogramjait.
Szombaton Joe Biden amerikai elnököt újságírók kérdezték arról, hogy szerinte Irán visszavonul-e. Biden azt válaszolta: „Remélem, igen. Nem tudom.”
Vasárnap is rakéták indultak Izrael felé libanoni területről.
Hiszen a Teheránban megölt Iszmáil Háníje vezette a fegyverszünetről szóló tárgyalásokat a Hamász oldalán.
Csak akkor élesítették, amikor biztosak voltak benne, hogy Iszmáíl Haníje a szobájában tartózkodik.
Mohammed Deif volt az izraeli lakosság elleni terrortámadás kitervelője.
Iszmáíl Haníjét szerda hajnalban gyilkolták meg Teheránban, ahová az új elnök beiktatására érkezett. A Hamász szerint Izrael áll a támadás mögött, de azt az izraeli hadsereg egyelőre nem vállalta magára.
Az izraeli hadsereg közölte, hogy a Hezbollahot támadták Libanon fővárosában.
A vírust megtalálták a szennyvízből vett mintákban, és bár emberi megbetegedést még nem regisztráltak, a WHO szerint valószínűség már megfertőződhettek emberek.
Egy megerőszakolt palesztin aktivista miatt indult vizsgálat letartóztatásokhoz vezetett, a letartóztatások felbőszült nacionalisták tüntetéséhez, mindez pedig az izraeli társadalom töréspontjához.
Még mindenki azt várja, mit reagál Izrael a Hezbollah focipályát ért rakétatámadására. Az izraeli társadalom radikális választ követel, a gázai konfliktus eltörpülne az Izrael és a Hezbollah közötti teljes körű háború következményei mellett.
Az Airwars szerint a megölt civilek nagy része gyerek volt.
Az Egyesült Államok szerint a Hezbollah rakétáival hajtották végre a támadást.
Noha a fegyveres csoport tagadta a felelősségét.
Legalább kilencen meghaltak, az áldozatok többsége feltehetően gyerek és tinédzser volt.