Antónió Guterres szerint az USA által támogatott lépés destabilizálhatja a Közel-Keletet.
Egy héttel a gyilkosság után nyilatkozott az izraeli miniszterelnök.
Tel-Avivban és Jaffában is voltak tüntetések az izraeli rendőrök durva túlkapása ellen.
Maradványokat találtak egy szentély oltárán.
Azt hitték, fegyver van nála. A férfi nem értette a rendőri utasításokat, és futni kezdett, ekkor ölték meg.
Az egyre erősödő nemzetközi bírálatok ellenére is meg akarja valósítani a tervét.
Szerinte az ellene vádat emelő ügyészek a „Csak Ne Bibit Banda” tagjai.
AZ izraeli miniszterelnököt csalással, vesztegetéssel és hivatali visszaéléssel vádolják.
A magyar külügy kiadott egy olyan közleményt, mintha Gabi Askenázi fölmondta volna a Fidesz politikai közhelyszótárát. Aztán gyorsan javítani kellett. Askenázi ráadásul nem is Netanjahu-féle nacionalista, hanem a centrista-liberális szövetség politikusa.
Ilyen a focidrukker-diplomácia testközelből.
Bandar-Abbász kikötőjében május 9-én állt le váratlanul a forgalom a hajóforgalmat irányító számítógépes rendszer összeomlása miatt.
Tu Vejt otthonában találták holtan, erőszakos behatolásnak nincs nyoma, szívbaj végezhetett vele.
A koronavírus elleni küzdelem jegyében. Közben Izraelben a bíróság elrendelte, hogy amíg a parlament nem szabályozza, nem használhatnak ilyen technológiát.
Az amerikai külügyminiszter szerint az új kormány döntéséről Washington majd négyszemközt árulja el a véleményét Izraelnek.
Másfél évig egyik kormányozza Izraelt, másfél évig meg a másik.