Jaír Lapid mellett Beni Ganz és Merav Michaeli is kötődik Magyarországhoz.
Sikerült összekalapálni a szélsőjobboldali-baloldali-iszlamista szövetséget, ami 12 év után leválthatja az izraeli miniszterelnököt. Már csak az a kérdés, meddig képesek nem összeveszni.
A külügyminiszter szerint egyes nemzetközi szervezetek Izraelt és a Hamászt egy szinten akarták kezelni, mintha a Hamász egy NGO lenne.
Viszont a ki- és beutazás szabályai továbbra is nagyon szigorúak.
Netanjahu szerint senki sem szavazott volna Naftali Bennettre, „ha tudják, mit fog tenni”.
A miniszterelnök korábbi szövetségese mégis támogatja az ellenzéket, így meglehet a kormányalakításhoz szükséges többség.
Michelle Bachelet a Hamasz támadásait is elítélte, de emlékeztetett rá: az egyik fél tettei nem mentik fel a másikat a nemzetközi jogi kötelezettségei alól.
Biztosítani szeretnék, hogy a térségnek nyújtott segítségből ne részesüljön a militáns szervezet.
Egyikük egy izraeli katona volt. A támadót lelőtték.
Bidennek még komoly fejtörést okozhat, hogy pártjának balszárnya és szavazóinak egy jó része egyre inkább elnyomó agresszornak látja Netanjahu kormányát, és követeli, hogy az amerikai kormány álljon ki a palesztinok jogaiért.
Egyiptomi közvetítők tárgyalnak velük a tartós fegyvernyugvásról, jövő héten Antony Blinken amerikai külügyminiszter is a térségbe látogat.
A lezárt térségben 1000 épület megsemmisült, 1800 pedig lakhatatlanná vált. Miközben az első segélyszállítmányok megérkeztek Gázába, órákkal a tűzszünet után újra rendőrök és palesztin tüntetők csaptak össze az Al-Aksza mecsetnél
Szerinte még a Hamász se tudja, hogy milyen komoly csapás érte.
A szemben álló feleket Egyiptom felügyeli majd.
A bombázások és a rakétázások csütörtök hajnalban sem csitultak, de az egyiptomi kormány szerint már van egy terv a harc befejezésére.