A támadások célpontjai a damaszkuszi vezetéssel szövetséges iráni Forradalmi Gárda támaszpontjai és egy fegyvergyára voltak.
A nemzetközi tényfeltáró cikk szerint azután kezdték itthon tömegesen használni a Pegasust okostelefonok megfigyelésére, hogy Orbán főtanácsadója az izraeli kormányfővel tárgyalt. Hogy volt-e köze hozzá, arra nincs bizonyíték, de érteni ért hozzá.
A 24.hu tulajdonosa – aki többször beszélt arról, hogy Orbánék az ő lapját is el akarták venni – egyike azoknak, akiknek a telefonszáma ott volt a célpontok listáján.
A külügyminiszter a V4-ek külügyminiszteri találkozóján tartott sajtótájékoztatót Komáromban.
Naftali Bennett és kormánya minél kevesebb korlátozással próbálja visszaszorítani a járvány negyedik hullámát.
Az izraeli cég közleményeben reagált a megfigyelési botrányra.
Az egykori amerikai hírszerző a történteket az év sztorijának nevezte.
A jobbikos Stummer János, az MSZP-s Molnár Zsolt és az LMP-s Ungár Péter azt írja, ha a Fidesz-KDNP vagy a kormánytagok bojkottálják az ülést, azt beismerésként fogják tekinteni.
Varga Zoltán, a 24.hu tulajdonosa, Simicska Lajos fia, egy CEU-s hallgató és a kormánytól kérdező újságírók ellen is bevetették az NSO Group Pegasus nevű kémszoftverét.
Azt nem tudják, hogy mennyivel.
Az elmúlt napokban jelentősen emelkedett az új koronavírusos megbetegedések száma.
Legalább 100 aktivistát, újságírót és politikust figyelhettek meg tíz országban az izraeli Candiru kémprogramjával.
Postán röppen a bírság.
Azt még nem döntötte el a kormány, hogy a teljes lakosságra kiterjesztik-e a harmadik oltás lehetőségét.
Lesz hova költözniük.