A magyar külügyminiszter szerint „itt az ideje, hogy kifejezzük tiszteletünket bahreini és izraeli barátaink mellett Trump elnök úrnak is”.
Átlépte az iszlám köztársaság vörös vonalát.
Az MTI úgy állítja be, mintha amiatt tüntetnének, mert szombatonként nem fog járni a vili.
Benjamin Netanjahu miniszterelnök igazságügyi reformja ellen több tízezrek tüntetnek, sokak szerint az ország megtette az első lépést az autokrácia felé.
Az orosz üzletember 2014 óta Izraelben él, a háború kezdetekor kiszállt a cégből.
A harci robotok fejlesztése az Oppenheimer-pillanathoz érkezett. Ne legyen túl sok illúziónk, most sem fog másként alakulni a történelem.
A katonai hírszerzés szerint Irán és a Hezbollah is történelmi lehetőségként értékeli az izraeli belpolitikai válságot, melynek részeként tartalékosok ezrei tagadhatják meg a szolgálatot, így tiltakozván a bíróságok jogköreinek csorbítása ellen.
Az ellenzék pedig a legfelsőbb bíróságon támadja meg az igazságügyi reformcsomag első új törvényét, ami miatt vízágyúzásig fajult megmozdulások vannak az országban.
Ritka, hogy izraeli rendfenntartó erők az ország zsidó állampolgárait rángassák és vízágyúzzák, de hétfőn ez történt az ország parlamentje előtt. Közben bent Netanjahu szélsőjobboldali kormánykoalíciója megszavazta, hogy Izrael letér a demokatikus útról.
Ígéri, be fog érni a Kneszetbe a bírósági „reform” vasárnapi kulcsszavazására.
Otthon lett rosszul.
Az egyik közösségi oldalon ismerkedett meg a gyermekotthonban élő lánnyal.
A Knesszet első olvasatban elfogadta a nagy vihart kiváltó igazságügyi reform újratöltött változatát.
A szélsőjobboldali nemzetbiztonsági miniszter lehet a háttérben.
Hetek óta a helyi viszonyokhoz képest is brutális erőszak tombol Izraelben és Ciszjordániában. Az áldozatok száma lassan a 200-at közelíti. A palesztinok körül elfogyott a levegő, az izraeli politika szélsőséges része pedig négyzetméterről négyzetméterre venné el a földjüket.