A párt törölte a regisztrációját.
A fideszes vetélytársa azután lépett vissza, hogy a helyi fideszesekkel megpróbálták mentális egészségére vonatkozó orvosi papírokkal megakadályozni Novák (Mága) Csaba indulását.
Cseuz Zsolt saját bevallása szerint is minősíthetetlenül viselkedett a borozó előtt őrjöngő barátjával, a Fidesz azt mondta, átgondolják, újra képviselő legyen-e. Itt az eredmény.
Kunetz Zsombor egy megye példáján mutatta be, mennyire rossz a helyzet.
„Arculatváltás” miatt.
A Jász-Nagykun-Szolnok megyei cég egy év alatt több mint 1,2 milliárd forintnyi áfát igényelt vissza jogosulatlanul.
9 szabálysértési feljelentést tettek, 6 autó forgalmi engedélyét vonták be.
Az iskolaőrök kétnapos tréningen tanulhatták meg, hogyan kommunikáljanak jobban, vagy mit csináljanak, ha valaki elájul.
Varga Mihály még életében, Horthy Szabolcs 108 évvel azután, hogy Lengyelországban fejbe lőtték.
Továbbra is Pest megyében a legmagasabb és Jász-Nagykunban a legalacsonyabb az arány.
Jász-Nagykun-Szolnok megyében éppen ott nem lesz verseny a közös indulásért, ahol vádat emeltek a fideszes képviselő ellen korrupció miatt.
Van ok az örömre.
Volt már miatta hangos a Parlament.
Arra várnak, fellebbez-e a katasztrófavédelem.
A házelnök csapatkapitányként futballozott Tiszaföldváron.