Hiába nyertek tavasszal Jászberényben, most a DK nélküli ellenzék is kétharmaddal verte őket.
Az ellenzéki támogatottságú független jelölt nagyon simán győz az időközi polgármester-választáson.
Érik az ellenzéki polgármesterjelölt átütő győzelme. Ráadásul úgy, hogy a DK kiszállt mögüle.
Budai Lórándnak egyelőre nem hiányzik a DK támogatása.
Időközi polgármester-választás lesz vasárnap Jászberényben, ahol a Fidesz 2019-ben az egyik legcsúfosabb vereségét szenvedte el. A kormánypárt most egy újabb orvosjelöltet indít, az ellenzéki összefogásból kiesett az árulónak kikiáltott DK, és amúgy is úgy gondolják: a pártok nem hoznak, inkább visznek.
Hamarosan időközi választást tartanak a városban.
Miután a Fidesz jelezte, hogy beállnak mögé.
Már korábban is szavaztak együtt.
Locsolási tilalmat vezetnek be a városban.
A jászberényi bűnözőnél festékeket, ecseteket, ragasztót, filctollakat találtak.
Jász-Nagykun-Szolnok megyében éppen ott nem lesz verseny a közös indulásért, ahol vádat emeltek a fideszes képviselő ellen korrupció miatt.
Hanem írjon pozitív levelet.
Lazítás.
Egy akkumulátorokat gyártó üzem 9 ezer négyzetméteres üzemegysége gyulladt ki.
Már tavaly szeptemberben bejelentették az átszervezést.