Lehetett sejteni, miután a volt legfőbb ügyészt alkotmánybíróvá nevezték ki.
A választási bizottság elutasította Diana Sosoaca EP-képviselő jelöltségének bejegyzését, George Simion AUR-elnökét viszont elfogadta.
Ennek pedig feltételei vannak.
Pam Bondi Trumpot korábban barátjának is nevezte.
Pedig nincs két hete, hogy Orbán azt mondta, „Rutte úrnál rosszabb hírű ember a nyugati politikusok közül nincs Magyarországon”.
Mentelmi jogot kaphat, csak az nem világos, hogy rögtön a jelölés után, vagy meg kell várnia az eredményeket.
Vasárnap lesz a választás.
Azt mondja, előbb csinálna egy jó rock & roll lemezt.
Bergendy Péter Oscarra delegált filmje ígéretes alaphelyzetből indul: az I. világháború után kísértetek gyötörnek egy komplett magyar falut. Sajnos azonban a horror nem váltja be a hozzá fűzött reményeket.
Ha ismer olyan embert, aki lenyűgözte a bátorságával, a kiállásával, hogy Magyarország szabadabb és egyenlőbb hely legyen, most példaképül állíthatja.
A volt lengyel elnök azt üzeni, hogy Navalnij merítsen erőt az ő példájából.
A Magyar Helsinki Bizottság is bekerülhet a jelöltek közé.
Joe Biden az indián származású Deb Haalandot jelöli belügyminiszterének.
A csomagolatlan formában árusított zöldségeknél és gyümölcsöknél pedig zászlóval kell jelölni a magyar terményeket.
A sorozat, amiben semmi sem történik, 23 jelölésből 12-t váltott díjra.