Egy jezsuita pappal és egy evangélikus lelkésszel vitázott az ALS betegségben szenvedő Karsai Dániel az eutanáziáról. Karsai szerint az eutanázia nem Isten ellen való bűn, de a jezsuita pap szerint, ha elfogadják a megengedő jogszabályt ,,nagymamák mennek majd a levesbe".
A rendtársaival folytatott beszélgetésen szóba került az egyházfő életének egyik legtöbbet vitatott epizódja is, amelynek főszereplője egy magyar jezsuita volt.
Horváth Árpád atyát kérdeztük a nem sajtónyilvános találkozóról.
Egy jezsuita szerzetes leírta, milyen problémák vannak szerinte egyház és állam viszonyában, és hogy milyen félelmek miatt hallgatnak ezekről. „A kő sokszor fontosabbá vált, mint a lélek.”
A jezsuiták Szólj be a pápának című eseményére 150 kérdés érkezett, amelyet a fiatalok tennének fel Ferenc pápának. Ferenc pápa nem volt jelen, de a melegekről, a politikáról és a pedofíliáról szóló kérdéseket jezsuita atyák és az általunk megkérdezett CHATGPT próbálta megválaszolni.
A két idős pap egy menekülő férfit próbált megvédeni. A pápa elítélte a mexikói erőszakot.
Egykori rabszolgáik leszármazottaival hoztak létre közösen alapítványt, amely részben a rászoruló vagy idős leszármazottakat támogatná, részben pedig a faji megbékélést célzó projekteket finanszírozna.
94 éves volt.
Jelentésük szerint 1927 óta több mint száz embert bántottak a tagjaik. Egy civil szervezet szerint ez irreálisan alacsony szám.
A rend szeretné, ha árnyaltabb vitákra is lehetőség volna. A népszavazási kérdésből akár az EU-ból való kilépés is következhet értelmezésük szerint.