Jézus az utolsó vacsorán tett gesztusával a „végsőkig elmenő szeretet példáját hagyta ránk” - mondta a bíboros nagycsütörtök este.
„Maga az Isten akarta azt, hogy ő Krisztusban, mint ikonban látható legyen, tapasztalható legyen, köztünk legyen” – magyarázta Semjén Zsolt 2024-ben Miskolcon.
Fabiny Tamás szerint a prédikáció egyes részeit tényleg úgy lehetett értelmezni, mintha a holokausztot Isten Jézus keresztre feszítése miatt engedte volna meg, vagyis azt a zsidók csak maguknak köszönhetik. Az evangélikus egyház nevében elhatárolódik az értelmezéstől.
Egyben úgy látja, a felvilágosodás tehet mindenről, aaz interszexuális algériai bokszolóról is.
Híveinek azt mondta, hogyha éhen halnak, találkozhatnak Jézussal.
A Jézusról szóló film lehet a rendező pályájának eddigi legrövidebb filmje.
Ekkor nevezte magát Jézus a világ világosságának.
A házelnök felsorolta Jézus gyilkosainak eszmei utódait a Pápai Református Gimnázium új internátusának átadóján.
A fiatal, befolyásolható lányokat szexre is rávette a nyugdíjas közgazdász.
A pontos megfigyelést gyors festés követte, az eredmény ez a fergeteges kódexillusztráció.
Szellemi és tettleges keresztényüldözéssel vádolnak egy képet, ami eredetileg a reformáció emlékévére készült.
Miután a KDNP-s Vejkey Imre felháborodott, hogy ez szerinte a keresztények elleni támadás, a Fővárosi Törvényszék közleményben magyarázta el, hogy ez nem vallásgyalázás.
Így tiltakozott az orosz titkosszolgálat ellen.
Szergej Torop, a volt közlekedési rendőr 1989-ben, állása elvesztésekor világosodott meg. Eleinte azt hirdette, hogy Jézus Föld-közeli pályán kering, de később már magát tartotta a megváltó második eljövetelének.
A Jézust alakító Jim Caviezel szerint ez lesz a történelem legnagyobb filmje.