Az esztergomi ügyről már a Jerusalem Post is cikkezik. A Mazsihisz fizikailag is megvédné az épületet.
Egyházi eljárás folyik Hegedűs Lóránt ellen egy tavaly novemberi istentisztelet miatt, ahol Horthy-szobrot avattak, és egy Jobbikos képviselő is beszélt. A lelkész védekezésével sem próbál barátokat szerezni.
Egy 45 perces adás szólt róla, hogy hogyan kezdett új életet. Együtt megy a temetőbe Köves Slomó rabbival, és héberül is tanul.
Novemberben tartott istentiszteletet Horthy Miklós szobrának felavatásán jobbikosok között.
De tényleg kevesebbet cigánybűnözőzik-e a Jobbik elnöke? A Heti Válasznak nyilatkozó Vona szerint nem, vagyis igen, illetve már több hangsúlyosabb témájuk van. A nyugati szélsőjobb pedig izraeli befolyás alá került, ezért nem fogadja őt be.
Másodfokon elutasították a Karsai László elleni jobbikos keresetet. A bíróság szerint nem az igazságszolgáltatás dolga, hogy történelmi, társadalmi vitákban döntsön.
Eddig nem volt még ennyire tiszta felvétel arról, ahogy a Jobbik elnöke a ködös Albion időjárásával dacolva beszél rajongóinak.
A Jobbik elnöke lakossági fórumot tartana, de több száz dühös tüntető nem engedi. Elzárták a jobbikosok útját, akiket a rendőrök védtek meg. Végü a Hyde park sarkán kötöttek ki, ahol Pörzse Sándor szabad ég alatt beszél.
A britek nem méltatták válaszra, viszont a társasházban, ahol lakik, „valaki elvágta a lépcsőház és a garázs áramvezetékeit, ami miatt a közös képviselő rendőröket volt kénytelen hívni”.
A brit lap rövid összeállítást közölt a Jobbik vezetőjéről. Vona a hétvégén fog Londonban fórumot tartani, bár van, aki betiltaná a rendezvényt.
Tréfás kedvű internetezőket ihletett meg a nyominger mintacsalád.