john cleese

John Cleese brit komikus kiakadt Trumpra, szerinte az elnök még a golfban is csal

„Azt hiszi, hogy a törvények felett áll. Ez a személyiségének természete” – írta a Monty Python tagja.

Benics Márk
külföld

John Cleese nem úgy búcsúzott Berlusconitól, mint Orbán Viktor

Végre valami jó hír!

Szily László
GYÁSZ

Kicsit a csirkére emlékeztetett az íze - mondta a barátja hamvairól, azzal meghajolt, és véget ért az előadás

Bár elhangzott egy csomó vicc, John Cleese nem stand up előadást tartott Budapesten, hanem arról mesélt, hogy mitől működik a humor. Ezzel összefüggésben arról is, hogy miért mondta azt az anyjának, hogy ha meghal, ki fogja tömetni.

Szily László
humor

John Cleese a magyar választóknak: Ki hajtott végre inváziót '56-ban, az ukránok vagy az oroszok?

A választ kérem, a szavazólapon jelöljék meg, írja a brit komikus.

plankog
POLITIKA

Lovaggá ütötték Michael Palint

Mivel John Cleese már visszautasította a címet, ő lett az első lovag Monty Python-tag.

Sarkadi Zsolt
külföld

A Gyalog galoppból kimaradt jelenetek kerültek elő

Pontosabban a jelenetek forgatókönyve, ami 44 évig Michael Palin archívumában pihent. Túl sok jó ötletük volt, nem fért bele mind.

Herczeg Márk
FILM

Hivatalos: a Waczak szálló minden idők legjobb brit sitcomja

Ha nem a világé.

Herczeg Márk
tévé

És most valami egészen más: 75 éves lett John Cleese

Ma ünnepli meglehetősen sokadik születésnapját a legendás humorista és humorforradalmár, író, színész. Na, tudják, az a magas faszi a Monty Pythonból - ahogy magát is aposztrofálja.

Fülöp Péter
évforduló