Az SZFE élére kinevezett Nemzeti Színház-igazgató azt mondta, nagyon sok embertől, köztük a keresztény értelmiségiek körétől kapott bátorítást abban, hogy ezt most végig kell csinálnia.
Pintér Béla, Mácsai Pál, Jordán Tamás és Karácsony Gergely is visszautasította a kormány centralizáló terveit.
Hosszú küzdelem után újra megválasztották a rendezőt.
Úgy tűnik, elfogytak a szakmai feltételeknek megfelelő jelöltek. Mármint azok, akik a politikai feltételeknek is megfelelnek.
Az egyik elkészült tervezet szerint jöhetnének a meghívásos pályázatok.
2018 szeptemberéig mégis maradhatna a Weöres Sándor színház élén. Nemrég egyetlen pályázóként bukta az állást, nagy balhé lett belőle.
Az fájt neki, hogy Zorán azt mondta, soha eszébe nem jutna állami támogatást kérni. Jordán Tamás pályázatáról meg L. Simon azt mondta, jobb lenne, ha nem is lenne „álszent pályázati rendszer”, hanem az önkormányzat nevezné ki azt, akit jónak talál.
Na az lesz csak a nagy színház!
Az egész színházi szakma is Jordán mellé állt, de ez sem győzte meg a városvezetést, inkább új pályázatot írnak ki.