juhász péter

Törvényellenesen akadályozták meg a rendőrök, hogy Juhász Péter kifütyülhesse Putyint

2017-ben éppen akkor igazoltatták Juhászékat, amikor az orosz elnök konvoja áthaladt előttük. A bíróság jogerős ítélete alapján ezt nem tehették volna meg.

Magyari Péter
jog

Juhász Péter: Orbán tényszerűen pszichopata, és végérvényesen fasisztává vált

A volt ellenzéki politikus szerint azt az embert „nem lehet másnak nevezni, akit hidegen hagy több ezer gyermek, család és idős honfitársa fizikai biztonsága, aki aljas politikai bosszútól vezérelve semmibe vesz mindent, amit egy normális embernek morális kötelessége volna tiszteletben tartania”.

Herczeg Márk
POLITIKA

A bíróság ítélete alapján a Tényeknek hamarosan 5 percen át kell helyreigazítania magát

Juhász Péterről 21 különböző adásukban terjesztették valótlanul, a bíróság szerint lejárató szándékkal, hogy Portik Tamás embere.

Király András
POLITIKA

Fidelitasos nyert a Fidelitas szelfipályázatán

Az, aki korábban a kormányzati propagandaanyag egyik arca volt, és Juhász Péter ellen is tüntetett.

Herczeg Márk
POLITIKA

A Pesti Srácok a végrehajtás hírére villámgyorsan elutalta az 5 milliót Juhász Péternek

De a visszavonult politikus azt akarja, hogy a főoldalon is jelenjenek meg a helyreigazítások.

Czinkóczi Sándor
politika

Végrehajtás indul a Pesti Srácok kiadója ellen

Bár Juhász Péter jogerősen ötmilliót nyert tőlük egy, még a magyar médiában is kivételes hazugságözön miatt, nem fizettek.

Szily László
Média

Juhász Péter végrehajtót küld a Fideszre

Nem fizették ki neki, amit a bíróság ítélt egy hazugságért.

erdelyip
politika

Rogán a Kúrián kifogásolta, hogy Juhász bűnözőnek nevezte, de nem járt sikerrel

Rogán Antal és a belvárosi önkormányzat még 2014-es mondatokért perelte az Együtt volt politikusát, most ért véget az ügy.

Horváth Bence
POLITIKA

A közmédiának 2 milliót kell fizetnie Juhásznak, és 4 adásban is be kell mondaniuk, hogy nem mondtak igazat

Azt a hazugságot terjesztették, hogy Juhász Péter az elítélt bűnöző, Portik Tamás embere.

Herczeg Márk
politika

„Politikai értelemben megbuktunk, emberileg csak mi maradtunk talpon”

Az Együtt megsemmisítő vereséget szenvedett a választáson és feloszlatta magát, közben viszont összehozták minden idők legsikeresebb közadakozását. Juhász Péter azt mondja, megzsarolták a kampány alatt, és már világos számára, hogy az MSZP-t a Fidesz pénzeli.

Ács Dániel
POLITIKA

Juhász bejelentette: megszűnt az Együtt

A párt közössége ősszel újradefiniálja magát, ígérte.

Botos Tamás
POLITIKA

Megszűnik az Együtt

A párt várhatóan feloszlatja magát, de azért nem szélednek szét.

Boros Juli
POLITIKA

Három hét alatt összejött az Együtt tartozásának jelentős része

Már több mint 137 millió forintot kapott a párt.

Botos Tamás
POLITIKA

A közmédia elnézést kért Juhász Pétertől

Most épp azért, mert még 2014-ben megsértették a jó hírnévhez fűződő személyiségi jogát.

Herczeg Márk
POLITIKA

A választások után majd két héttel már nyitna az LMP az új pólus pártjai felé

Juhász Péter, az Együtt elnöke még tavaly ősszel próbálta szövetségbe kovácsolni az LMP-t, a Momentumot és saját pártját. Szél az Indexnek adott interjújában elutasította a parlamenti bojkott ötletét.

Király András
POLITIKA