De a rendőrök így is megtalálták a szajrét az 57 éves nő udvarán.
A járvány sok drogfogyasztót is elszigetelt szociálisan, emiatt nem kapták meg a szükséges kezeléseket.
A második kerületből szelelt el, a rendőrség keresi.
A megtalált növények, magvak és több millió forint meg euró ellenére a 44 éves férfi azt állította, nem értékesítésre nevelte a növényeket.
Kábítószergyanús anyagot is találtak a hamis kártyák készítéséhez szükséges eszközök mellett.
Összesen közel 200 gramm kokain mellett készpénzt, a kereskedést alátámasztó eszközöket, mérleget és tasakokat is lefoglaltak bűnjelként a nyomozók.
Luca Morisi találta ki a Bestiának nevezett gépezetet, ami Salvinit a népszerűségi listák élére repítette. A rendőrség augusztusban drogot talált a lakásán, két fiatal pedig azt állítja, kábítószert adott el nekik.
Mexikóban annyi gyilkosságot követnek el naponta, hogy már több mint 90 ezer embert tartanak nyilván eltűntként.
Nagyon rossz helyen ütöttek be a szerek egy salgótarjáni férfinál.
Az elmaradt bulik és fesztiválok itthon javítottak a számokon, az Egyesült Államokban azonban a korábbiakhoz képest jóval több halálos túladagolás történt, ami pont a bezártságra és az izolációra vezethető vissza.
A nyomozók az 51 éves balatonszabadi férfit „lőfegyver készítésének módszerével elkövetett lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett” és kábítószer-birtoklás megalapozott gyanúja miatt hallgatták ki.
Végre van magyar akciófilm.
Ez rekord, 29 százalékos növekedés egy év alatt.
A partra sodródott kábítószer vízálló tasakokba volt csomagolva, amiket mentőmellényekhez kötöttek, hogy lebegjenek a víz felszínén.
Az EU kábítószerügyi ügynöksége anonim, online kérdőívben kéri az emberek segítségét, hogy pontosabb képet kapjanak a kontinens droghelyzetéről, és ennek megfelelő szabályok születhessenek.