Övé a 16. magyar érem idén.
Mert előzetesen nem engedélyezett helyre mentek.
Micsoda utolsó előtti nap!
Egy nagy levegő, 35 másodperc.
Kopasz Bálint minden idők legerősebb idejével nyert, kihasználták a történelmi lehetőséget is. Kozák Danutának már 7 olimpiai érme van.
Kozák Danutának ez a hetedik olimpiai érme.
Birkózásban, kézilabdában és kajak-kenuban is remek napot tudhatnak maguk mögött.
Túl sok értelme így nem volt a kivételezett oltakozásnak.
Az ügyet a Magyar Antidopping Csoport hozta nyilvánsságra, a szövetség csak annyit árult el, hogy U-23-as versenyzőről van szó.
A 33 éves sportoló a hazai női kajak-kenu sport egyik legeredményesebb versenyzője volt.
A magyar csapat összesen öt arannyal, négy ezüsttel és három bronzzal zárt.
Két ezüstöt és két bronzot is nyertek a magyarok.
Mindketten egyes 1000 méteren remekeltek.
"Ezt elrontottuk" - mondta az ötszörös olimpiai bajnok.
Sírni tudna a háttérstáb műhibája miatt a vébéről kizárt magyar kajakosnő.