kalifornia

Trump azzal hárított Epstein-ügyben, hogy nem rajzol és szignál képeket, majd pont az történt, amire számítani lehetett

Pár órán belül elárasztották a netet a bizonyítékok az állítása ellenkezőjére.

Urfi Péter
külföld

Százával kapta a kéretlen Amazon-csomagokat, mert egy kínai eladó az ő címét adta meg visszaküldésre

Több mint egy éven át kapta a küldeményeket a kaliforniai nő, a csomaghalom eltorlaszolta a felhajtót, a postaládát és a bejárati ajtót is.

Benics Márk
külföld

A kaliforniai kormányzó 787 millió dollárra perli a Fox Newst

Gavin Newsom szerint a csatorna hazudott, amikor beszámoltak a Trump elnökkel folytatott telefonbeszélgetéséről.

Keller-Alánt Ákos
külföld

Kérdezni akart a demokrata szenátor a belbiztonsági minisztertől a sajtótájékoztatón, erővel kivezették, majd földre vitték és megbilincselték

A kaliforniai demokrata Alex Padilla egy Los Angeles-i kormányzati épületben nézett be Kristi Noem miniszter tájékoztatójára. Leszorítva, bilincsben végezte.

Szily László
külföld

A popzene első és legnagyobb művésze – Brian Wilson (1942-2025)

A Beach Boys élén ő volt a kaliforniai álom zeneszerzője, majd a popzenét a szórakoztatóipar szorításából kiszabadítva megmutatta, hogy annak eszközeivel ugyanolyan örökérvényű, az emberi lét teljességét bemutató műalkotásokat lehet létrehozni, mint nagyobb múltú művészeti ágakban.

Bede Márton
NEKROLÓG

Hamarosan civileket is őrizetbe vehetnek a tengerészgyalogosok Los Angelesben

Egy 700 fős zászlóaljat vezényelnek ki a bevándorlási hivatal embereinek védelmére.

Czinkóczi Sándor
külföld

Trump további kétezer gárdistát és hétszáz tengerészgyalogost küldött Los Angelesbe

Kaliforniai politikusok azt mondják, ez példátlan katonai mozgósítás amerikai állampolgárok ellen.

Kaufmann Balázs
külföld

Mi történik Los Angelesben, hogy már a hadsereget kellett bevetni, és Kalifornia liberális kormányzójának letartóztatása is szóba került?

Az egyik fél úgy tesz, mintha lángolban állna a város, a másik meg úgy, mintha nem történt volna semmi. Tényleg van erőszak, de kevesen vesznek részt benne.

Szily László
külföld

Trump bevetette a Nemzeti Gárdát a Los Angeles-i zavargások miatt, a helyi kormányzó ezt kegyetlennek tartja

A Bevándorlási és Vámügyi Hivatal kitoloncolásai robbantották ki zavargásokat. A Fehér Ház szerint a város „meggondolatlan” vezetői lemondtak az állampolgárai védelmének felelősségéről.

Székely Sarolta
külföld

Kalifornia gazdasága lenyomta Japánét

Az amerikai állam a negyedik legnagyobb gazdasági erő a világon.

Mészáros Juli
gazdaság

Tizenkét amerikai állam beperelte Trumpot a vámok miatt

Vannak köztük republikánus vezetésűek is.

Tóth-Szenesi Attila
gazdaság

Republikánus polgármester a hajléktalanokról: „Adjunk nekik annyi fentanilt, amennyit akarnak”

Lancaster polgármestere szerint a hajléktalanok megölik a város polgárait. Azt azért hozzátette, hogy nem mindegyikük gyilkos.

Bódog Bálint
külföld

„Måke Califørnia Great Ægain” – petíciót indítottak a dánok Kalifornia megvásárlására

A Grönland megvásárlási kísérleteire reagáló szatirikus petíciót már több mint 200 ezren aláírták.

Benics Márk
külföld

Újabb erdőtűz fenyegeti Los Angelest

Az új tűz gyorsan terjed, de a tűzoltók bíznak abban, hogy képesek lesznek megfékezni. Eddig 31 ezer embernek kellett elhagynia az otthonát.

Horváth Bence
külföld

Letartóztatták a Pulitzer-díjas karikaturistát, mert 134 pedofil videót találtak nála

Szerdán tartottak házkutatást a férfi sacramentói otthonában.

Székely Sarolta
bűnügy