„Az infláció elleni harc egy hosszú út lesz, amelynek egyelőre nem látszódik a vége” – mondta a jegybank alelnöke.
További lépéseket vár a kormánytól a hiány csökkentésére.
Az MNB szerint az inflációs kilátásokban bekövetkező hosszabb távú, belső fundamentális változásokra reagálva nagyobb mértékű és hosszabb ideig tartó monetáris politikai szigorítás szükséges.
Nem az alapkamatot, hanem az egyhetes betéti kamatot emelte ismét az MNB, ahogy egy héttel ezelőtt is. A bejelentésre erősödni kezdett a forint.
2,5 százalékra emelték az irányadó kamatot.
A vártnál nagyobb inflációra számítanak, a kamatot addig emelik, amíg el nem érik az inflációs célt.
Reggel óta további két forinttal romlott az euróval szembeni árfolyam, a piac kételkedik benne, hogy az MNB 15 bázispontos kamatemelési üteme elégséges az évtizedes csúcsra ugró infláció megfékezésére.
Jelentős inflációra lehet számítani, és ezek a kilátások a korábban vártnál tartósabbak lehetnek.
Az MNB szerint indokolt a szigorítás folytatása.
Az állampapír-vásárlások heti célmennyiségét szeptember 27-től 10 milliárd forinttal, 40 milliárd forintra csökkentik, és a forintlikviditást nyújtó swapeszköz fokozatos kivezetésével szűkítik a forintlikviditást – döntött a Monetáris Tanács.
A jegybank vezetői szerint az első inflációs hullámon túl vagyunk, de ősszel jöhet a következő, így egy ideig még szükség lesz további kamatemelésekre. Az MNB azt is bejelentette, hogy mostantól kevesebb pénzt nyomtat az államnak, igaz, csak egy kicsivel.
Eszerint komolyan gondolták a szigorítási ciklust, ami addig fog tartani, amíg az immár 5 százalék feletti infláció vissza nem tér az elképzelt 3 százalék közelébe.
A Societé Generale londoni elemzői már úgy számolnak, hogy 2022 végére 2,25 százalék lesz már az alapkamat, és a forint is erősödhet az euróval szemben.
Fordulatot jelent a magyar monetáris politikában, hogy a jegybank alelnöke bejelentette, júniusban kamatemelést terveznek. Ezek szerint az MNB-ben mást gondolnak a gazdaság helyzetéről, mint a Pénzügyminisztériumban.
A 370-es árfolyam közelében zuhanó forint a bejelentés hatására azonnal visszapattant.