kamerák

A kínai térfigyelő kamerák már Szerbiában vannak

Orbán Viktor a kínai közbiztonsági miniszterrel tárgyalt a két ország közötti rendészeti és biztonságpolitikai együttműködés jövőjéről. Egyik szomszédunk a területen már évek óta együtt dolgozik a kínaiakkal. Ennek köszönhetően Szerbia utcáit több ezer kínai gyártmányú térfigyelő kamera monitorozza.

Molnár Kristóf
külföld

Sebességmérő kamerák telepítését ígéri Karácsony Gergely az Árpád hídi baleset után

Nem a mi dolgunk lenne, de akkor is megtesszük – írta a főpolgármester.

Kaufmann Balázs
Budapest

A Belügyminisztérium közölte, hogy központilag tárolják majd a közterületi kamerák felvételeit

Egy hete a Népszava írt a tervről, most Kontrát Károly a Parlamentben ismertette azt.

Herczeg Márk
bűnügy

Közel nyolcszáz lakossági bejelentés érkezett a Teréz körúti robbantóról

A nyomozók még mindig vizsgálják a térfigyelőkamerák aznapi felvételeit: folyamatosan nő a terület, ahol a robbantó mozoghatott.

Botos Tamás
bűnügy

Így még sosem láttad a Tour de France-t

Az első hét szakaszról készült felvételek a bringákra rakott Goprokról. Elképesztő!

Botos Tamás
sport

Csütörtöktől inkább maradj otthon, mert üzembe áll a magyar rendőrség mindent látó kamerarendszere, a VÉDA

A Nagy Testvér még nagyobbra nőtt. A rendszer azt is látja, ha vezetés közben telefonálsz.

anarki
közlekedés