kampány

Lehet, hogy egyetlen kereskedelmi tévén és rádión sem lesz politikai reklám

erdelyip
POLITIKA

Nyitrai elmondta azt, amit Orbántól akartunk hallani

Botos Tamás
politika

A Fidesznek 2010-ben még nagyon fájt, hogy az MSZP kampányára hasonlított a szocialista kormányé

Akkor a párt amiatt panaszkodott, hogy a szocialista kormány az MSZP szlogenjéhez hasonlóval kampányolt. Most pedig az Orbán-kormány adták át a kampányt szinte ingyen a Fidesznek.

Herczeg Márk
POLITIKA

Természetesen nem ingyen adta át a kormány a szlogenjét a Fidesznek

A Fidesz párt és a Fidesz frakció is fizetett. Mondjuk nagyon jó üzletet kötöttek a kormánnyal.

Kerner Zsolt
POLITIKA

Eddig egyetlen kereskedelmi tv és rádió sem jelentkezett, hogy leadná a pártok reklámjait

Botos Tamás
politika

A Fidesznek nem kell fizetnie a 800 milliós kampányért

A kormány ingyen odaadta a pártnak a „Magyarország jobban teljesít” arculatot és szlogent.

Herczeg Márk
POLITIKA

Orbán biztos nem fog választásra buzdítani a Való Világ reklámszünetében

Sőt! Valószínűleg egyetlen kereskedelmi tévéadón sem fognak minket a buta és felesleges kampánnyal traktálni. Simicska cégeinél viszont bátran költheti majd plakáthelyekre a pénzt akár az MSZP is.

Botos Tamás
POLITIKA

Ott kampányol a fideszes önkormányzat, ahol akar?

Teret avattak Salgótarjánban, a lámpaoszlopokat fideszes színezetű plakátokkal díszítették, amit elvileg a törvény szerint már nem lehetne.

Tbg
POLITIKA

Nem Magyarországon a legdurvább a választási kampány

Herczeg Márk
háború

Hol futnak a CÖF baloldal ellenes plakátjai? Igen, egy általános iskola udvarán!

Nem lehet elég korán felhívni a kicsik figyelmét a balos politikusok bűneire.

erdelyip
POLITIKA

Itt a Gyurcsány-index

Új elem bukkant fel a karácsondi postaládákba bedobott lejárató szórólapon. Ezentúl mérni lehet, hogy a baloldalon ki hány százaléknyi Gyurcsány Ferenccel ér fel?

Horváth Bence
POLITIKA

Készüljenek, február 15. után magukhoz is bekopog a Fidesz!

Mi szóltunk. Pakolják el a mosatlant és tárazzanak be teasüteményből!

Király András
POLITIKA

Péntekig eldől, lesz-e választási kampány a sajtóban

Az új törvény szerint a sajtótermékeknek regisztrálniuk kell, ha azt akarják, hogy a pártok hirdessenek náluk.

Király András
POLITIKA

Április hatodikán lesz a választás

Áder János kitűzte. Nemsokára megtudják, hol kell szavazniuk.

Kerner Zsolt
politika

Visszaütött Kósa Lajos fürdőbelépős kampányfogása

Debrecenben túl sok nyugdíjas pályázott az Erzsébet-programmal igényelhető fürdőbelépőre, így hat órán belül le is zárták a pályázatot.

Herczeg Márk
POLITIKA