A buszmegállóban kínoz a hatalom. Ütős és hatékony.
A párt közleménye szerint az volt a csalás, hogy "a volt bajai szocialista polgármester egész nap a szavazókör bejáratánál próbált nyomást gyakorolni a szavazópolgárokra". Mi olvastuk a bíróság ítéletét, amiben megismételtetik a választást, abban erről nincs szó.
A cigány-magyar rajoskodik és angol reck is ugyanabból az indoerópai ősigéből ered. És innen jön a REZSI és a REZSIM is. A kampány két kulcsszava kezdetben ugyanaz vala.
Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes Veszprémben bankározott, Rogán Antal fideszes frakcióvezető Mátészalkán szocialistázott az ügyben.
Nem véletlenül ígért nagyot ennek a csoportnak: az ő meggyőzésük Bajnai Gordon legnagyobb esélye arra, hogy az Együtt-PM kétszámjegyű támogatást érjen el a választásokon
Jövőre átrendeződhetnek erőviszonyok az Európai Parlamentben, és ez akár teljesen új irányt adhat az európai politikának. A baloldal 1999 óta először az Európai Parlament legnagyobb frakciójává nőhet, miközben a jobboldali Európai Néppárt lehet a jövő évi EP választás legnagyobb vesztese.
Igazi tökös, váratlan bejelentés a kormánypárttól fél évvel a választások előtt.
A három és fél perces videó kattintás után feltárul!
<div class="flex-video"></div> Az NBC fogja adni az angol bajnokság meccseit. Felvezető videóban eljátszották, mi lenne, ha egy texasi amerikai foci edző venné át a Tottenham irányítását.