A június 1-én bevezetett visszatérési rendszerben az állami vasúttársaság eddig 36 millió forint feletti összeget fizetett ki késési biztosításként.
A rohamrendőrök könnygázt is bevetettek Georgescu erőszakossá vált híveivel szemben.
Az ellenzéki képviselők egy „Szerbia felkel, hogy megbukjon a rezsim” feliratú molinót is kifeszítettek.
A helyi ENSZ-misszió helyettes vezetője szerint körülbelül négyezren szöktek meg a börtönlázadásban. Úgy tűnik, újabb hadsereg is beavatkozik a Kongói DK-ban zajló eseményekbe.
A rendőrséget azzal hívták fel, hogy éjfélkor bomba robban a helyszínen, a bulit azonban csak hajnali kettő körül fújták le.
Megbukott a szeptemberben hatalomra került centrista-konzervatív kormány, Franciaország recsegő-ropogó politikai és gazdasági helyzetben fordult rá az adventi időszakra, és a hétvégi Trump-látogatásra.
Ken McCallum éves jelentése szerint a GRU ügynökei „gyújtogatásokat, szabotázsokat és más veszélyes akciókat” hajtottak végre az Egyesült Királyságban, mivel az ország támogatja Ukrajnát a honvédő háborújában.
Ceglédről indul, ami a Nyugatiból indulna, Ceglédig jutott, ami a Nyugatiba indult. Más vonatok el se indultak, vagy egyórás úton negyven percet késtek.
1999 Ft volt fél liter víz , többen próbáltak segítséget kérni, végül a helyszínre kivezérelt mentők nyittattak slagokat, hogy azokból adjanak inni.
Esett egy kis hó.
A főpolgármester visszaszólt Orbánnak, aki szerint Budapesten a dugó, a piszok és a káosz uralkodik.
Több pénzt vehettek fel, mint amennyi a számlájukon volt.
Mindig is az volt az álma, hogy visszaadjon valamit a közösségnek, amely azzá tette, aki.
Egy terhes és egy idős nőt le kellett menekíteni a vonatról.
A bandák átvették az uralmat. Az utolsó megválasztott elnököt, Jovenel Moise-t 2021 júliusában, saját lakásában ölték meg.