A fiatalok filmet szerettek volna forgatni, de előállítás és garázdaság miatt indított eljárás lett a délutáni program.
Kaposvár járdái újra biztonságban.
A polgármester szerint a járdarepedések a kaposváriak közösségéé, és ezt meg is fogják óvni.
Egy város, ahol ezentúl nyugodtan hajthatja álomra fejét a polgárság.
A kilenc falu közös önkormányzatát vezető darányi polgármester reméli, hogy egyszer azért beindul a szolgáltatás. Magyarország 2017.
A Republictól játssza majd a 67-es útont.
A rendőrök egy napon belül elkapták.
A Magyar Idők volt főszerkesztője személyesen vizsgálta felül munkájukat.
Először a feleséget verte meg, aztán az hazahívta a férjet. A férj az utcára hívta verekedni a szomszédot, de közben megérkezett a szomszéd unokatestvére is, és együtt elverték a férjet.
A munkaügyi központban azt mondták neki, ha nem megy, kizárják a közmunkából.
Az állam állja a cechet.
Édesanyjával sétált a járdán a gyerek, mikor az udvarról kiszökött kutya rátámadt. A kislány sérülései olyan súlyosak voltak, hogy mentőhelikopter szállította a pécsi a kórházba.
Bár a helyi választási bizottság el akarta kaszálni a kezdeményezést, a Törvényszék zöld utat adott a kezdeményezésnek. 30 nap alatt kell több, mint 13500 aláírást összegyűjteni.