Karácsony Gergely

A Fidesz megint úgy tesz, mintha nem az ő képviselőik szavazták volna meg a zuglói parkolási szerződést

Aminek a kivizsgálását az ő képviselőik akadályozzák.

Király András
politika

Gyurcsány továbbra is támogatja Karácsony főpolgármesteri jelölését

A DK szerint nincs ok felmondani az eddig megkötött önkormányzati együttműködéseket.

Rényi Pál Dániel
politika

Megállapodott Karácsony és Puzsér: mégis lesz előválasztás

Bizottságot hoztak létre.

Botos Tamás
Budapest

Elkészültek a „Karácsony Gergely a zuglói jegyzővel takarózik” című műalkotások

Egyből két remeklés.

Urfi Péter
képzavar

Patkányok miatt otthon maradt egy zuglói óvodai csoport

A zuglói önkormányzat azt írta, két helyi óvodában is patkányokat jelentettek, ezért Karácsony Gergely javasolta, hogy külön patkányirtás induljon a kerületben.

Herczeg Márk
Budapest

Karácsony Gergelynek ilyen szövetségesek mellett nincs szüksége ellenségekre

Karácsony Gergely azt javasolta, hogy vegyék át a gyanús cégektől a parkolási feladatokat. A Szocialisták úgy estek neki, mintha Tarlós István fizetné őket. A zuglói polgármesternek végül emlékeztetnie kellett az MSZP-t, hogy ki is a szövetségesük.

Ács Dániel
Budapest

Kiderült: Karácsony Gergely is a referencia nélkül induló patkányirtó cég mellett szavazott

Eddig azt hajtogatta, hogy a "Tarlós vezette Tarlós István vezette önkormányzat egy alkalmatlan céget bízott meg a patkánymentesítéssel."

Botos Tamás
politika

A Fidelitas sokkoló akcióval hívta fel a figyelmet a Fidesz és az MSZP sötét parkolási balhéjára

Fekete zsákot húztak a parkolóórákra, mert szerintük a Fidesz és a szocialisták által csont nélkül megszavazott zuglói parkolási rendszer pénzszivattyúként működik.

Ács Dániel
Budapest

Ha kerületi szinten sem megy az együttműködés, mi lesz országosan?

„A múlttal kapcsolatos érzéseink helyett a jövővel kapcsolatos tettek döntsenek” – vágta rá virtigli szocialista konkrétsággal Karácsony Gergely. Csatlakozott Tóth Bertalan is az MSZP majálisán.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

A főpolgármester-helyettes szerint nincs patkányinvázió, csak alaptalan ellenzéki riogatás

A fideszesek szerint Karácsonyék már ezzel kampányolnak.

Sarkadi Zsolt
Budapest

Karácsony visszavette volna a parkolást, de a Fidesz és az MSZP együtt jegelték a javaslatát

Május végéig elnapolták a kérdést, majd talán akkor.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA
Videó

Így működik Zuglóban a Fidesz és az MSZP háttéralkuja

Ki volt a jobb zuglói polgármester, Papcsák Ferenc vagy Karácsony Gergely? Ki a bűnös a parkolási botrányban? Miért tesz szívességeket Karácsony a Fidesznek és a szocialistáknak is? Interjú Várnai László zuglói polgármester-jelölttel.

Halász Júlia, Ács Dániel
video

Zuglóban elvileg mindenki fel akarta számolni a parkolási maffiát, de végül a napirendet sem tudták elfogadni

A rendkívüli ülésen Karácsony Gergely visszavette volna az üzemeltetést, a Fidesz pedig vizsgálóbizottságot állított volna, de végül minden maradt a régiben.

Czinkóczi Sándor
politika

Kocsis Máté ingyenes parkolást követel Zuglóban

És Karácsony Gergely polgármestert vádolja a ráfizetéses rendszer kiépítéséért, pedig azt az ő párttársai szavazták meg.

Király András
politika

A Sétáló Budapest aktivistái „Parkolási maffia” felirattal látogatták meg a kampányát éppen megnyitó Karácsony Gergelyt

A Párbeszéd részéről Tordai Bence kínálgatta őket szendviccsel azt ígérve, majd együttes erővel fogják tudni legyőzni a „parkolási maffiát”.

Tbg
POLITIKA