A főpolgármester szerint az eddigi információkból arra lehet következtetni, hogy a koronavírus-járvány elsősorban a kórházakban és a kórházakból terjed.
Aki teheti, kerülje a leglátogatottabb parkokat.
Egy este, két tévé, nulla egyetértés.
Nem mindenki hiszi el Karácsony Gergely magyarázatát, hogy szakmai alapon menesztette a BKK vezérigazgatóját.
Ezeket még mindig nem kapták meg, így viszont képtelenség megtervezni a korlátozások enyhítését.
A főpolgármester szerint a kormányhivatalnak, mely az ellenőrzést elrendelő végzéssel szemben valamiért az intézmény helyett annak fenntartóját kezdte vizsgálni, már csak azt se találta el, hogy mikor és meddig volt orvosi ellátás az öregek otthonában.
Varga Ivett január óta vezette a BKK-t. A főpolgármester szerint „a feladatait nem tudta olyan hatékonysággal ellátni, amit a járványhelyzet megkövetel”.
Eredetileg egy csepeli épületet néztek ki a célra, de a helyi Fidesz rettenetesen kiborult az ötlettől.
"Ez az örök nyafogás, ez nem megy."
Karácsony szerint elképelhető, hogy heteken belül változik a stratégia, és nem bezárni, hanem megnyitni fogják a köztereket.
A főpolgármester reméli, hogy az ország többi részéről a kormány a csak számára hozzáférhető információk alapján, megfontoltan döntött.
A főpolgármester szerint ugyanakkor szó nincs arról, hogy döntöttek volna a lassításokról, most indul majd az egyeztetés.
„Az én apukám egyszer nem jött haza” – mondta a sebességhatárok csökkentését tervező Karácsony, elismerve, hogy nincs jogosítványa.
A lap által kikért könyvvizsgálói jelentés szerint a leltár sem volt hiteles.
A főpolgármester ezzel demonstrálta, mennyire nem megfelelő a kommunikáció a fővárosi önkormányzat és a járványvédelmi szervek között.