Karácsony Gergely

Budapest arról sem dönthet egyedül, hogy energiatakarékosabbra cseréljék az izzókat, és így kéne megküzdeniük az energiaválsággal

A fővárosi intézményekben letekerik a klímát, ősszel pedig majd a fűtést is, és kevesebbet fog égni a budapesti díszkivilágítás. Jön az energiaválság, a főváros vezetése pedig energiacsúcsot tartott, hogy megbeszéljék, mit tehetnek most.

Horváth Bence
Budapest

Időközi: Fidesz-Ellenzék 3:1 Budapesten, az eredmény Karácsony szerint csalódás, a szavazók távollétükkel üzentek

Országszerte 18 szavazás volt, ebből 12-t nyert a Fidesz, 2-t az ellenzék, 2-t civil szervezetek, 2-t pedig független jelöltek.

Szily László
POLITIKA

Karácsony Gergelyt is felhívta az ál-Klicsko

Karácsony szerint a csaló pontosan ugyanúgy nézett ki és beszélt, mint a kijevi főpolgármester.

Fődi Kitti
háború

Karácsony szövetségese szeretne lenni a kormánynak az EU-s pénzek megszerzésében

„Őszintén és minden politikai cinizmus nélkül mondom, az önkormányzatok abban érdekeltek, hogy mielőbb megszülessen ez a megállapodás” - mondta a Magyar Önkormányzatok Szövetségének konferenciáján, ahova Navracsics Tibor miniszter is ellátogatott.

Szász Zsófi
POLITIKA

Ünneprontó Karácsony Gergely állítja: a polgármesterek biztosan nem lesznek szolgabírók

A főpolgármester nem hajlandó visszatérni az évezredes magyar értékekhez.

Gazda Albert
belföld

Karácsony egyeztetni hívta Navracsicsot, aki csak július második felében ér rá

A főpolgármester az uniós források budapesti felhasználásáról beszélgetne.

Szurovecz Illés
POLITIKA

Karácsony Gergely uniós forrásokról tárgyalt Brüsszelben

Vera Jourovával és Didier Reynderssel is tárgyalt Budapest főpolgármestere a főváros terveiről.

Csurgó Dénes
Budapest

Karácsony Gergely: Mert az V. kerület olyan rohadt jól gazdálkodik a közvagyonnal?

Nagyon felhúzta magát a főpolgármester a híren, mely szerint a kormány államosítaná, és az V. kerületnek adná a Vörösmarty, a Podmaniczky és a Széchenyi teret.

Boros Juli
POLITIKA

Karácsony válaszolt Németh Szilárdnak: Nem én utasítottam a Főtávot, hogy két csepeli panelben magas legyen a számla

A rezsibiztos szerint a főpolgármester tehet arról, hogy magasabb számlát kaptak két társasház lakói. Karácsony szerint nem ártott volna tájékozódni az ügyben.

Haszán Zoltán
POLITIKA

A Fidesz nem akarta, de lesz Horn Gyula utca Budapesten

Karácsony Gergely szerint volt olyan, „amikor Horn Gyula a történelem rossz oldalán állt”, de szerinte a „bevallott bűnöket meg lehet bocsátani”.

Mészáros Juli
Budapest

A fővárosi közgyűlés megszavazta Bősz Anettet főpolgármester-helyettesnek

Második nekifutásra sikerült.

Mészáros Juli
POLITIKA

Németh Szilárd szerint a háború haszonélvezői mellett Budapestnek is be kell fizetnie a rezsivédelmi alapba

Egyben a baloldali pártokat is erre biztatja.

Czinkóczi Sándor
POLITIKA

Karácsony: Budapest nem lehet a rezsicsökkentés megszüntetésének kárvallottja

A főpolgármester Facebookon reagált arra, hogy a kormány kizárja a rezsicsökkentésből az önkormányzatokat, és a kis- és középvállalatokat.

Bódog Bálint
Budapest

Karácsony: A politikai oldalak nem „kezelik” jól Trianont, vagy nem vesznek róla tudomást vagy kisajátítják

A főpolgármester szerint „Trianon kapcsán nincsenek oldalak, nincsenek ideológiák, csak a közös gyász”.

Mészáros Juli
POLITIKA

Hajnal Miklós szerint ha nem sikerül megállapodni a budapesti ellenzéknek, az azt üzeni, hogy nem csak veszíteni, de még győzni sem tudnak rendesen

Bősz Anett főpolgármester-helyettesi kinevezését támogatná a Momentum, de garanciákat szeretnének arra, hogy a DK nem indít ellen-jelöltet azokban a körzetekben, ahol a momentumos helyére kell új képviselőt választani

Benics Márk
belföld