„A testi sértés nem volt szándékos, ráadásul semmiféle testi sértés nem következett be” – mondta a férfi védője az előkészítő ülésen.
A vádirat alapján a kisfiú sírása bosszanthatta fel az edzőt, ezért rúgta fel.
A férfi 1990-től letartóztatásáig több kiskorú és fiatalkorú fiú tanítványát molesztálta, legfiatalabb áldozata 13 éves volt.
Védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett, maradandó fogyatékosságot okozó, súlyos testi sértés bűntettének kísérlete és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt.
A. Tibor azzal védekezik az ügyészségen, hogy nem akarta bántani a gyereket.
Börtönnel büntetendő bűncselekménnyel összefüggésben hallgatták ki.
Eddig családi nyaraláson vett részt.
A. Tibor szerint a vád csak a média által gerjesztett lejárató hadjárat része.
Új egyesületben vagy másik jászberényi karate klubban sportolhatnak tovább azok a gyerekek, akik korábban a 7 éves kisfiút felrúgó edzőhöz jártak.
A. Tibor bocsánatot kér mindenkitől, és szívesen labdázna terápiás jelleggel a kisfiúval. De az anyuka szerint azért azt nem kéne.
Csak most még nyaral.
Manipulálta a tinédzser lányokat A. Tibor.
„Nem egy pofont adott, vagy ilyesmi, hanem keményen, ököllel verte telibe a fejemet vagy a testemet, mintha edzésen lenne.”
A miniszterelnök szerint ilyen egész egyszerűen nem fordulhat elő.
A 68 éves férfi a 80-as évek végétől dolgozott karateedzőként Gyulán, 2010 óta saját házában tartotta az edzéseket, amik során kiskorú fiúkat molesztált.