Túl hamar zárták le a nyomozást, nem ellenőrizték a védekezését, fontos tanúkat nem hallgattak meg, köztük Varga Juditot – mondta Papp Gábor.
Nem sokkal azután, hogy Völner Pált berendelték a Karmelitába.
A lap szerint a bukott államfő, aki a búcsúvideójából is kihagyta a kormányfőt, elment a vacsorára, amin rövid beszédet mondott Orbán, aki a kegyelmi ügy óta egyszer sem mondta ki Novák Katalin nevét.
Köztük volt a Mi Hazánk Mozgalom korábbi képviselőjelöltje, aki már egy munkáspárti tüntetésen is feltűnt.
De ő nem akarta itthon hagyni a gyerekeit.
A párt azt írja, Novák Katalin és Varga Judit lemondása csak a kezdet, szerintük a kegyelmi ügy és Magyar Péter, Varga Judit exférjének megszólalásai a rendszer morális bukásának bizonyítékai.
A párt szerda 18 órára tüntetést is szervez a Karmelitához.
„Atyaúristen, milyen képességű emberekre vannak bízva cégek a NER-ben?” - írta az ATV Öt című műsorának állandó szereplője.
Megkoszorúzták a magyar hősök emlékkövét.
A török elnök a távolból elintézte azt, amivel az ellenzék március óta hiába próbálkozott.
A Karmelita előtt tartott megemlékezést a Momentum és több civil szervezet is a nők elleni erőszak megszüntetésének világnapján.
A rendőrség szerint ő volt a szervezője a megmozdulásoknak.
Legalább kétszer. A korrupcióval vádolt végrehajtó találkozott Trócsányi Lászlóval és Süli Jánossal is.
Szijjártó bejelentette, hogy a legnagyobb hazai építőipari vállalatokból álló konzorcium is részt vehet Hegyi-Karabah újjáépítésében.
Putyint nem fogják megbuktatni, a Nyugat a III. világháborút kockáztatja, a béke Amerikán múlik, de ott a jogállamnak lassan lőttek, bezzeg nálunk. Nagy világmegfejtések a Karmelita teraszáról.