Hadházy és a Momentum megint szétszedték a kordont, Orbánék a hátsó kapun surrantak be, a rendőrök egy ponton sorfalat állítottak és senkit nem engedtek be.
A Fidesz 2007-es kordonbontása szerinte „egész más" volt.
A Momentum és Hadházy Ákos lebontották a Karmelitát körülzáró kordont. 2007-ben a Kossuth téren Gyurcsányék ellen tiltakozott így a Fidesz.
A Színház utca két végét 2021 novembere végén kordonozták el mondvacsinált okokra hivatkozva.
Kordont bont a Momentum és Hadházy Ákos a Karmelita előtt, ahol a Színház utca két végét 2021 novemberében kordonozták el, arra hivatkozva, hogy az az Orbán hivatalával szemközti Honvéd Főparancsnokság újjáépítésének felvonulási területe.
Annyira sokszor szóltak bele fentről a Karmelita melletti építkezésbe, hogy a Várkapitányság egy évig nyilatkozni sem mert. Az lett a vége, hogy hiába szerkezetkész a Honvéd Főparancsnokság, most egy komplett másik épületet kell hozzátoldani.
A miniszterelnök nemzetközi sajtótájékoztatót tart a kormányinfó keretében, a Karmelitában.
A rendőrségnek biankó felhatalmazása van, hogy ne engedje oda vagy a Sándor-palotához a tüntetőket. Csakhogy így indokolatlanul korlátozható a gyülekezési jog, pont ahogy az szerda éjjel történt.
Az amerikai geopolitikai stratégával az elhúzódó ukrajnai háború és a nyomában járó súlyos gazdasági válság legújabb fejleményeiről beszélgettek.
Magyarország energiabiztonságáról tárgyaltak.
Bármelyik szakaszban jár a Honvéd Főparancsnokság újjáépítése, valami ok mindig van, amiért a Karmelita oldalán csak az ott dolgozók közlekedhetnek.
Márki-Zay pedig a kormány helyett is cselekedne. Ukrán háború a magyar belpolitikában.
Vasárnap demonstráltak a Karmelitánál.
Az elzárt közterületen továbbra is zavartalanul közlekedhetnek a szolgálati autók és a hivatal dolgozói.
Budapest 1. számú választókerületével folytatjuk.