Azt, hogy elkészült a kórházi fertőzések megelőzésével kapcsolatos miniszteri rendelet. Kár, hogy a tartalmát csak napok múlva ismerhetjük meg.
A miniszter bejelentette, hogy bejelent.
És tulajdona egy szépészeti beavatkozásokat végző cég is.
A védőnők napján mondott ünnepi beszédében kiemelte: "az embernek nemcsak a fizikai, fiziológiai körülményei lényegesek, hanem a lelkiek is."
Az Emmi vezetője közölte: szeretné felgyorsítani a nemzeti alaptanterv megújítását.
Az Emmi vezetője szerint "ma a világban mindenhol megoldhatatlan konfliktusok láthatóak, "mert nincs meg a fix háttér, nem gyakorolják az erényeket, és nem tudjuk, hogy ennek mi lesz a vége".
Kár, hogy a régi jó értékekből nem maradt semmi :(
A már Kásler Miklós irányítása alatt álló Emberi Erőforrások Minisztériuma alá tartozó intézmények 39,683 milliárd forinttal tartoznak beszállítóiknak.
Nagyon gyakran jár misére az új emberminiszter, miért pont a miniszterelnök tiszteletére szervezett hálaadáson ne vett volna részt?
Az Emmi vezetője azért választották a szavazók ilyen arányban a kormányt, mert "a magyar emberek is látják, hogy nemzetben, nemzedékekben, fővárosban és vidékben is gondolkodik."
Meghallgatták az Emmi új vezetőjét.
Babonás! Rigolyás! Zakkant!
Külön államtitkárt nem kap a terület.
Semjén Zsolt marad, Gulyás Gergely vezetheti a Miniszterelnökséget, Kásler Miklós jöhet az Emmi élére.
Az onkológus kinevezésével a nemzeti ezoterizmus is képviselve lesz a kormányban. Szerinte a halálos betegségek 70-80 százaléka elkerülhető, ha az ember betartja a tízparancsolatot.