A kastélyokat a kormány ingyen adja bárkinek, aki hajlandó fenntartani őket. A nyertesek listáját közzé szokták tenni, de hogy mik a vállalások, az most a DK-nak köszönhetően derülhet ki.
A miniszter gratulált a hódmezővásárhelyi adófizetőknek a szabadkígyósi Wenckheim-kastélyhoz.
A miniszter azt mondta: tiszteli, hogy önkormányzatok bejelentkeznek kastélyokért, de figyelmeztet, hogy ez inkább a jómódú emberek hobbija.
Az építési és közlekedési miniszter tavaly állt elő az általa kastély-örökbefogadásnak nevezett törvényjavaslattal, aminek értelmében a kormány állami tulajdonban lévő kastélyokat adhat magánkézbe.
Ebből derül ki az is, milyen műtárgyak járnak az ingatlanokhoz.
A Körös-Maros Nemzeti Park és az Agrártárca is tiltakozik a döntés ellen.
Váratlanul és indokolatlanul.
A törvényt decemberben fogadta el az Országgyűlés, de Novák Katalin aláírás helyett előzetes alkotmányossági normakontrollra küldte.
Kész személyesen megvédeni a törvénytervezetet az Alkotmánybíróság előtt, jelentette be a miniszter.
A Sándor-palota és Orbán Viktor is üzent Lázár Jánosnak, aki a kastélytörvény vétója miatt gyakorlatilag legyávakomcsizta a köztársasági elnököt.
A miniszter szerint még az is lehet, hogy a Sándor-palota jogászai nem olvasták el a törvényt.