kata-törvény

Salgótarján lefújta a tűzijátékot, inkább katásoknak és a rezsiárak miatt bajba jutottaknak nyújt tanácsadást

„Az elmúlt másfél hét országos eseményeit követően úgy döntöttünk, hogy augusztus 20-án nem rendezünk tűzijátékot” – közölte a város MSZP-s polgármestere, aki szerint ez így környezettudatosabb is.

Herczeg Márk
vidék

A NAV eddig sem tudta lebuktatni a katáztató cégeket, a milliárdos adóhiányt pedig most végképp elengedik nekik

Egy jól megírt megbízási szerződéssel nagyon könnyen leplezni lehetett egy munkaviszonyt. Orbán Viktor 300 ezer színlelt szerződést lát, de az adóhatóság ritkán törte rá az ajtót a bliccelő cégekre, amelyeknek a nyeresége múlott a kreatív foglalkoztatáson.

Vég Márton
gazdaság

Miközben Brüsszelben pénzért hajbókol, idehaza Brüsszelt okolja az egyre romló helyzet miatt a kormány

Először csapott össze a parlamentben kormány és ellenzék a katatörvény elfogadása és a rezsicsökkentés megvágása óta. A Fidesz mindenért a szankciókat okolja.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Ezrek tüntetnek a rakparton MZP hívására, a slágerszó a szolidaritás, a nyaloncok is megkapták a magukét

Már ezres nagyságrendű tiltakozó demonstrál a rakparton, kövesd sűrűn frissülő közvetítésünket!

Szily László
POLITIKA

Direkt vagy véletlenül, de nem pontosan emlékszik a kormány, hogy mit is akart kezdeni a katával

Gulyás Gergely szerint elburjánzott az eredetileg 120-150 ezer vállalkozóra szánt adóforma, ehhez képest a kormány 2012-ben nagyjából annyi katásra számított, amennyi most van. Más állításoknak is érdemes volt mélyebben utánamenni.

Csurgó Dénes
gazdaság

Videón, ahogy a Kutyapárt elnökét az autóhoz viszik a rendőrök

Mert kiszaladt az úttestre.

Kiss Imola
POLITIKA

Parragh László autója karambolozott, miközben a Klubrádiónak adott interjút

Az iparkamara elnöke épp Bolgár Györggyel beszélgetett, amikor az autójába mentek.

Kiss Imola
baleset

A taxisok szerint Bánki Erik ígéretet tett arra, hogy a kormány a kérésüknek megfelelően felemeli az áfamentesség szintjét

Az egészségügyi dolgozókat ellenben válaszra sem méltatták.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Bánki Erik: 300 milliárdot csaltak ki a költségvetésből a bújtatott kata-foglalkoztatók

A fideszes politikus megnyugtatott minden fodrászt, a műkörmöst és kézművest, hogy őket csak pozitívan érintik a fél nap alatt keresztülvert változtatások.

Rényi Pál Dániel
PÉNZ

Fiatal tüntetők ezrei vonultak Budapesten, hajnalban parázs dolgok is történtek

Masszív tömeg nézett farkasszemet a rendőrökkel a Várban, a kata-törvény ellen tüntető kemény mag éjjel elfoglalta a Margit hidat is, a Kutyapárt elnökét rendőrök vitték el.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

A rendőrök leterelték a tüntetőket a Margit hídról

Az éjjel soha nem érhet véget.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Élőben jelentkezünk a Várban zajló kata-tüntetésről

Minimum több száz ember szeretne közelebb jutni a Karmelita kolostorhoz, de a Vár aljában is sok tüntető maradt, akiket nem engednek fel a készenlétisek.

Rényi Pál Dániel
POLITIKA

Élőben a katatörvény elleni tüntetés utáni tüntetésről

A városban vonulnak a Kossuth téri tüntetés után a tiltakozók.

Csurgó Dénes
video

Nemere István a katáról: Tegyem le a tollat és ne írjak?

"Hirdessem ki, hogy ezután mindenki, aki új Nemere-regényre vágyik, az fizessen nekem (szigorúan számla ellenében) x forintot? De ki fogja a könyvet kinyomtatni, kiadni, hozzájuk eljuttatni?"

Miklósi Gábor
POLITIKA

Hollik: Ez nem olyan nagy tiltakozás

Beletelt pár másodpercbe, mire megszületett a válasz a kérdésre, számítottak-e ekkora tüntetésre a kata miatt.

Szurovecz Illés
POLITIKA