A munkások rohamtempóban dolgoztak rajta, mert még el sem készült teljesen. Nigériában gyakoriak az ilyen balesetek csalás és korrupció miatt.
44-en haltak meg, amikor egy vonat belerohant egy veszteglő szerelvénybe.
1,5 milliárd euróból építették, és várhatóan 100 évig védi majd a világot a sugárzástól.
26 ezren. A nepáli földrengés mellett a globális felmelegedés is rengeteg életet követelt.
Apokaliptikus képek érkeztek a helyszínről az ipari katasztrófa után, ahol bányászati cég egyik zagytározójának a fala szakadt át.
Huszonkilenc éve evakuálták Pripjaty város közel ötvenezer lakóját a csernobili erőműben történt katasztrófa miatt. A város és a Zóna üressége Sean Gallup képein.
Túl nyugodt vagy? Majd egy földrengés, cunami vagy napkitörés jól felzaklat.
2010 október 4-én mindent elárasztott a vörösiszap. Devecser és Kolontár azóta sem találtak magukra.
A robbanás előtt és után.
Az emberek nem kaptak riasztást, így azt hitték, hogy a szokásos esőzésről van szó.
Ezt is megszívtuk.
Miután a gép zuhanórepülésbe kezdett, az utasok kiabáltak, a gép pilótája pedig kétségbeesetten próbált visszajutni a pilótafülkébe.